Category:HU/680910 - Lecke BG 07.01 - San Francisco

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (a maṅgalācaraṇa imák)

vande 'haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale§§

śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine

śrī-vārṣabhānavī-devī-dayitāya kṛpābdhaye

kṛṣṇa-sambandha-vijñāna-dāyine prabhave namaḥ

mādhuryojjvala-premāḍhya-śrī-rūpānuga-bhaktida-

śrī-gaura-karuṇā-śakti-vigrahāya namo 'stu te

namas te gaura-vāṇī-śrī-mūrtaye dīna-tāriṇe

rūpānuga-viruddhāpasiddhānta-dhvānta-hāriṇe

namo gaura-kiśorāya sākṣād-vairāgya-mūrtaye

vipralambha-rasāmbhodhe pādāmbujāya te namaḥ

namo bhaktivinodāya sac-cid-ānanda-nāmine

gaura-śakti-svarūpāya rūpānuga-varāya te

gaurāvirbhāva-bhūmes tvaṁ nirdeṣṭā saj-jana-priyaḥ

vaiṣṇava-sārvabhaumaḥ śrī-jagannāthāya te namaḥ

vāñchā-kalpatarubhyaś ca kṛpā-sindhubhya eva ca

patitānāṁ pāvenebhyo vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te

kṛṣṇāya kṛṣṇa-caitanya-nāmne gaura-tviṣe namaḥ

pañca-tattvātmakaṁ kṛṣṇaṁ bhakta-rūpa-svarūpakam

bhaktāvatāraṁ bhaktākhyaṁ namāmi bhakta-śaktikam

he kṛṣṇa karuṇā-sindho dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta rādhā-kānta namo 'stu te

tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye

jayatāṁ suratau paṅgor mama manda-mater gate

mat-sarvasva-padāmbhojau rādhā-madana-mohanau

dīvyad-vṛndāraṇya-kalpa-drumādhaḥ

śrīmad-ratnāgāra-siṁhāsana-sthau

śrī-śrī-rādhā-śrīla-govinda-devau

preṣṭhālībhiḥ sevyamānau smarāmi

śrīmān rāsa-rasārambhī vaṁśī-vaṭa-taṭa-sthitaḥ

karṣan veṇu-svanair gopīr gopīnāthaḥśriye 'stu naḥ

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

(prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm.

mayy āsakta-manāḥ pārtha

yogaṁ yuñjan mad-āśrayaḥ

asaṁśayaṁ samagraṁ māṁ

yathā jñāsyasi tac chṛṇu

(BG 7.1)

Ez a yogarendszer, a Kṛṣṇa-tudat yogarendszere a Kṛṣṇa iránti ragaszkodás fejlesztésével kezdődik. A ragaszkodás fejlesztésének folyamatát pedig már elmagyaráztam nektek az elmúlt néhány találkozón.

A kezdőknek, mindenkinek, a legalacsonyabb szinten lévő embernek, ahhoz, hogy ragaszkodjon Istenhez, el kell ismernie a Legfelsőbb Úr nagyságát. Isten hatalmas, ebben nincs kétség. Mindenki, még az élet legalacsonyabb szintjén lévő is el tudja ismerni. Nem az állatokról beszélek. Az állatok nem érzékelik Istent. Az emberről beszélek.

Az emberi civilizációnak különböző... különböző szintjei vannak – a legmagasabb típusú civilizáció és a legalacsonyabb bennszülött –, de mindegyiküknek van érzéke Istenre. Ez adott. Ez az emberi lény különleges kiváltsága, nem csak a civilizált embereké. Talán tudjátok mindannyian, amikor az európai országokból Amerikába jöttetek, a rézbőrű indiánok. Őket bennszülötteknek tekintették – mégis van valamilyen vallásuk, valamilyen elképzelésük Istenről. „Isten hatalmas”, ezt az emberi civilizáció elismeri. Miben áll ez a nagyság? Általában, amikor nagyságról beszélünk...

(félre) Vízet.

...az ég nagyságára gondolunk. Ez egyszerű példa arra, hogyan lehet valami hatalmas: „Olyan hatalmas, mint az ég.” Ám az eget nem vagyunk képesek érzékelni. Ahogy ezek az anyagi elemek a finomabb, úgy értem, létformától a durvább létformába alakulnak, és a durvább forma kézzelfoghatóvá válik a megértésünk számára, hasonlóképpen minden vallásban vagy minden társadalomban elismerik Isten nagyságát. Ám azt, miként válik ez a nagyság kézzelfoghatóvá, azt a Bhagavad-gītāban találhatjuk meg.

Tegyük fel, hogy van elképzelésünk az égről. Ugyanakkor nem lehet határozott elképzelésünk az ég nagyságáról, mert a tapasztalatainkat és tudásunkat érzékszervi érzékelés útján szerezzük. Az égben nincs érzékiszervi érzékelés. Ahogy ebben a szobában is ülünk. Ebben a szobában jelen van az ég, de az eget nem tudjuk megérteni. Viszont, ha ezt az asztalt próbáljuk megérteni, azonnal megérthetjük, mert az asztalnak, ha megérintem, érzem a keménységét; az érzékelés adott.

A tudásom felfoghatja, hogy ez egy kemény asztal. Ám, ha az égről beszélek, nem tudok közvetlen érzékelésre szert tenni. Ezért Isten nagyságának puszta megértése nem minden. Ez a ragaszkodás kezdete, "Isten hatalmas." Ugyanakkor a ragaszkodásodat a lehető legteljesebb mértékben kell kifejlesztened. És ez Isten szeretete.

Az eget nem szeretheted. Ez nem kivitelezhető. Ha azt mondom: "Szeresd az eget", azt fogod mondani: "Hogyan lehet az eget szeretni? Valami kézzelfogható dolgot akarok. Fiút akarok, lányt akarok, azt szerethetem. Hogyan szerethetem az eget?" Szóval, a nagyság puszta megértése nem minden. Aztán az... az ég fogalmának átalakulásának a következő állomása a levegő. A levegőben érzékelhetsz valamit.

Amikor a levegő mozog, legalább némi tapintás érzésed lehet. Nos, az anyagi világban az égből fejlődik ki a levegő, a levegőből fejlődik ki a tűz, az elektromosság, az elektromosságból vagy a tűzből fejlődik ki a víz, és a vízből fejlődik ki ez a föld. Ami a földet illeti, valami nagyon kézzelfoghatót értünk alatta.

Hasonlóképpen, Isten nagyságának (érzetét*) hogyan kell kifejleszteni? Isten nagyságából, a nagyság eszméjéből, a szolgálat érzékének kell kifejlődnie. „Isten oly hatalmas, tehát szolgálnom kell Istennek.” Ez a szolgálatérzet jelenti a további fejlődést. Ahogyan az égből fejlődik ki a levegő, hasonlóképpen Isten nagyságának eszméjéből is kifejlődik a szolgálat érzéke.

Mivel én valaki hatalmasat szolgálok, egy hivatalba járok, mert ő lát el engem. A tulajdonos bizonyos fizetést ad nekem; ő tehát nagyobb nálam. Szolgálatot végzek cserébe valamiért, amit ő ad.

Isten tehát olyan hatalmas. A védikus irodalomban ez áll: eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān (Kaṭha Upaniṣad 2.2.13).

Ez az egy hatalmas, legfelsőbb élőlény gondoskodik minden más apró élőlény összes szükségletéről. Mindannyian apró élőlények vagyunk, és Kṛṣṇa, vagyis a Legfelsőbb Úr a legnagyobb élőlény. Ő is élőlény, akárcsak mi. A minap azt magyaráztam, hogy az ember lett Isten képére teremtve, nem pedig Isten az emberére. Ne gondoljátok, hogy mivel nekem két kezem, két lábam, egy fejem van, ezért teremtettem egy Kṛṣṇát, akinek két keze, két lába, két... nem. Nem ez a valóság. Valójában, mivel Kṛṣṇának van két lába, két keze, egy feje, ezért van neked is annyi.

Szóval, Isten hatalmas, és én függök Tőle. A szeretetérzetemet kell kifejlesztenem. El kell fogadnunk, hogy Isten hatalmas, Ő gondoskodik a szükségleteinkről, miért ne tennénk hálából valamilyen szolgálatot? Van ebben valami rossz? Tegyük fel, ha valaki mindig mindennel ellát téged, nem gondolod, hogy hálából ellátnád... hogy valamilyen szolgálatot tegyél neki? Ha kifejleszted ezt a hálaérzetet, az további fejlődés, ragaszkodás, szolgálat.

Ezt a szolgálatot ugyancsak tovább kell fejleszteni. Hogyan lehet ezt fejleszteni? Pont úgy, mint a barátodnak nyújtott szolgálatot. Egy barát nem követeli meg a szolgálatot. A mester viszont megköveteli a szolgálatot: "Ezt kell tenned." Ám a barát nem követeli meg a szolgálatot, de az ő barátja önként szolgálja őt: "Ó, elláthatlak ezzel, kedves barátom?" "Rendben. Igen, miért ne?" Ez önkéntes szolgálatot jelent. Sokkal bensőségesebb.

Ez a további fejlődés. Ez a baráti szolgálat... ez egyfajta barátság, amely félelemmel és tisztelettel teli. Akárcsak olyankor, amikor van egy nagyon gazdag barátod, nem tudsz vele őszintén beszélni, pedig ő oly... bensőséges barátod. Ám egy azonos rangú baráttal nagyon szabadon beszélgethetsz.

Hasonlóképpen, Istennel két szakaszban alakíthatunk ki barátságot. Az első szakasz félelemmel és tisztelettel teli, „Ó, Isten olyan hatalmas. Isten oly sok mindennel ellát minket, és hálából szolgálnom kell Őt.” Vagy: „Ő a jóakaróm; Ő a barátom.” Ám, ha tovább fejleszted a barátságotokat... akárcsak Arjuna. Arjuna barátságot kötött Kṛṣṇával.

Amikor Kṛṣṇát legfelsőbb egyetemes formájában pillantotta meg, azt mondta: „Kedves Kṛṣṇám, barátként beszéltem Veled. Oly sokféleképpen megsértettelek.” Barátok a barátokkal néha sértő hangnemben beszélnek, de ez nem sértés, ez öröm. Hasonlóképpen, Arjuna is oly sokszor sértő hangnemben beszél Kṛṣṇával. De amikor látta, hogy: „Ó, itt van az Istenség Legfelsőbb Személyisége”, megijedt. Szóval, barátság.

Aztán a szolgálat további fejlesztése a Legfelsőbb Úrnak fiaként való elfogadása. Amikor valakit fiamként fogadok el, a teljes szolgálat életem kezdetétől fogva jelen van. Hasonlóképpen, ahogy az elemek finomabb formái durvább formákká fejlődnek – az égtől a levegőig, a levegőtől a tűzig, a tűztől a vízig, a víztől a földig –, hasonlóképpen a Kṛṣṇához való ragaszkodása is a hatalmasság érzéséből fakad: „Isten hatalmas”, aztán „Isten a mester”, majd „Isten a barátom”, majd „Isten a fiam”, és végül „Isten a szeretőm”.

A szeretői szakaszban az összes többi elem jelen van. Amikor szeretsz valakit, akkor jelen van a szeretői elem, és jelen van az apai elem, jelen van a baráti elem, jelen van az úr és szolga eleme, és jelen van a hatalmasság eleme. Ezért Isten szeretetében az összes többi elem teljességében jelen van. Ezért a Kṛṣṇa iránti teljes ragaszkodás az, ha szeretődként szereted Őt.

Kṛṣṇa tehát azt mondja: mad-āśrayam. Ez a yogarendszer, a bhakti-yoga, a Kṛṣṇa iránti ragaszkodás kifejlesztésére szolgál, az Ő védelme alatt. Mad-āśrayaḥ. Ahogyan egy barát védi a barátját, az úr úgy védi a szolgáját, a szülő... az apa védi a gyermekét, vagy a szerető védi a szeretőjét, hasonlóképpen van jelen bizonyos védelmező elem. Mad-āśrayaḥ: "Kṛṣṇa a barátom, Ő megvéd engem." "Kṛṣṇa a mesterem, Ő megvéd engem." "Kṛṣṇa a fiam, Ő megvéd engem." "Kṛṣṇa a szeretőm, Ő megvéd engem."

Szóval ezt, ezt hívják mad-āśrayaḥnak. Ha ezt a hozzáállást vesszük fel bármelyikben, akár barátként, akár szeretőként, fiúként vagy mesterként, és kialakítjuk a ragaszkodásunkat Kṛṣṇa iránt, akkor asaṁśayam, kétségtelenül, samagram, teljes... teljes tökéletességében érthetjük meg, mi Isten.

Ez a Kṛṣṇa-tudat filozófiája, hogy Kṛṣṇánál kell menedéket keresni ezen aspektusok bármelyikében, és ki kell fejleszteni a ragaszkodásunkat bármelyik aspektus iránt. Akkor Kṛṣṇa azt mondja, jñānaṁ te 'haṁ sa-vijñānam idaṁ vakṣyāmy aśeṣataḥ (BG 7.2). Nos, ez az Istenről való tudás nem érzelgősség, hanem tudomány. Ez tudomány. Ez tudományos. Senki sem tagadhatja ezt. Nem valamiféle érzést vagy béka-spekulációt hirdetünk. Ez tény. Hogyan fejlődhet ki a kapcsolatunk a Legfelsőbb Úrral, hogyan viszonyulunk Hozzá, ezek a dolgok filozófiai alapon nyugvó tények.

Ezért Kṛṣṇa a következőképpen biztosítja Arjunát: „Amit Én beszélek neked, az nem vallásos érzelgés, hanem jñānam.” A jñānam gyakorlati tudást jelent. Jñānam. A jñānam elméleti tudást, a vijñānam pedig gyakorlati tudást jelent. Kṛṣṇa ezért azt mondja: jñānam. Jñānam te 'haṁ sa-vijñānam (BG 7.2): „Én csak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló pontos tudást mondom el neked, gyakorlati példával.”

Ugyan úgy, mint egy laboratóriumban, ha BSc hallgató vagy, gyakorlati vizsgán kell részt venned. Pusztán azt tudni, hogy ilyen és ilyen kémiai elem keverése ilyen és ilyen kémiai elemmel ilyen és ilyen vegyi dolgot eredményez, elméleti tudás. Az oxigén és a hidrogén összekeverése vizet eredményez. Ez elméleti tudás. De amikor a laboratóriumban ténylegesen cselekszel – ilyen és ilyen mennyiségű oxigéngázt keversz ilyen és ilyen mennyiségű hidrogéngázzal –, azonnal létrejön a víz. Amint összekevered a lúgot és a savat, azonnal reakció indul be,... (homályos)

Hasonlóképpen, az elméleti tudás értelmében egyfajta különleges kapcsolatunk van Istennel, amit nem tagadhatsz. Bármivel, ami a birtokodban van, valamilyen különleges kapcsolatod van. Tegyük fel, hogy ti amerikaiak vagytok, mi pedig indiaiak. Szóval, van valamilyen különleges kapcsolatunk az állammal. Én indiai állampolgár vagyok, te amerikai állampolgár vagy. Tehát, lennie kell kapcsolatnak. Itt ülsz. Valamilyen kapcsolatban vagy. Tegyük fel, hogy a diákjaim kapcsolatban állnak velem. Én vagyok a tanáruk, ők az én tanítványaim. Ha azonban nem a tanítványom vagy, akkor te a közönség vagy, én az előadó vagyok. Kell, hogy legyen valamilyen kapcsolatunk.

Hasonlóképpen tehát, ha mindennel van valamilyen kapcsolatunk, miért ne lehetne Istennel? Van. Ez egy gyakorlati kapcsolat, de megfeledkeztünk róla. Megfeledkeztünk a kapcsolatunkról. És a yoga azt jelenti, hogy kapcsolódni, újra létrehozni ezt a kapcsolatot. Ezt hívják yogának. A yoga nem mentális spekuláció, és nem az egészség kedvéért történik. Ó, az egészség kedvéért ne a yogarendszerhez nyúlj. Ha egyszerűen csak elfogadod a Sandoz gyakorlatait, nagyon egészségessé, nagyon erőssé válhatsz. Nincs szükség rá... a yoga másról szól. A yoga az elme Istenre, a Paramātmāra való összpontosítását jelenti, amelyről most megfeledkeztünk. Jelenleg, jóllehet, néha emlékszünk arra, hogy van Isten, valójában a külső energia, vagyis az anyagi energia befolyása miatt elfelejtettük. Létre kell hoznunk, újra meg kell alapoznunk elfelejtett kapcsolatunkat. Nem arról van szó, hogy nincs kapcsolatunk Istennel, és mesterségesen erőltetünk valami kapcsolatot Istennel, amilyen a Kṛṣṇa-tudat. Nem. A te kapcsolatod adott. Pusztán a hallás, a tudás ápolása által feléleszthetitek a kapcsolatotokat, ennyi az egész. Ahogy a gyufában is ott a tűz. Csak dörzsöld egy ideig, néhány másodpercig, ó, a tűz kipattan.

Hasonlóképpen, a kapcsolatod Kṛṣṇával, a Kṛṣṇa-tudattal, benned van. Különben hogyan fogadhatnád el a Kṛṣṇa-tudatot? „Indiából importáltam Kṛṣṇát”, ez is tévedés. Kṛṣṇa nem Indiáé vagy Amerikáé. Akárcsak a nap. Ez a nap ugyanaz a nap, mint amelyiket Indiában láttam, ugyanaz a nap van a ti Amerikátokban is. Senki sem állíthatja, hogy „Ó, ez indiai nap”, és „Ez amerikai nap”. A Nap egy. Az a mi tévedésünk, hogy azt mondjuk: „Ez amerikai föld, ez amerikai nap, ez amerikai légkör.” Nem. Minden Istennel van kapcsolatban. Ez a jñānam. Ez a tudás. És vijñānam, és gyakorlatias is.

Kṛṣṇa azt mondja: „Elmagyarázom neked, ha elfogadod ezt az elvet, hogy a Kṛṣṇához való ragaszkodás fejlesztése az Én védelmem alatt...” Ha nem veszed igénybe Kṛṣṇa védelmét, akkor nem fejlődhet ki benned a Kṛṣṇa iránti ragaszkodás. El kell fogadnod. Ezt a fejlődést... a minap elmagyaráztam nektek, ez úgy történik, hogy adunk valamit, elveszünk valamit, feltárunk valamit, megértünk valamit, eszünk valamit, adunk Kṛṣṇának enni valamit. Hat folyamat által.

Kṛṣṇa tehát azt mondja: „Elmondom neked ezt a jñānamot” – sa-vijñānam. Jñānaṁ te aham sa-vijñānam idam. A sa-vijñānam jelentése „tudományos ismerettel”. Vakṣyāmy, „Elmondom.” Yad jñātvā, „Ha megpróbálod megérteni ezt a tudást, vagy ha megérted ezt a tudást”, yaj jñātvā na iha, „nem ebben az anyagi világban.” Na iha.

Mivel a lelki világban nincs tudatlanság. A lelki élet tudással teli, boldogsággal teli, örök életet jelent. Ezért mondja Kṛṣṇa, „Ha megérted ezt a tudást, a Kṛṣṇáról szóló tudást, vagyis a Kṛṣṇa-tudományt, vagyis a Kṛṣṇa-tudat tudományát”, yaj jñātvā na iha bhūyo. A bhūyo jelentése „újra”. Anyaj, „semmi több”, anyaj jñātavyam, „megérteni való”, avaśiṣyate, „nem marad”.

Ez azt jelenti: „Ha megérted, amit Én mondok neked a tudományt illetően, a gyakorlatban és az elméletben, ha megérted ezt a tudást, akkor nincs más mit tudnod. Nincs semmi több, amit tudnod kell ebben a világban. Ez azt jelenti, hogy a tudásod kiteljesül.” Yaj jñātvā neha bhūyo anyaj jñātāavyam avaśiṣyate (BG 7.2). Tac-chakti-dvaya-vivikta-svarūpa-visayakam jñānaṁ vijñānaṁ tena sahitaṁ te tubhyāṁ prapannāyāśeṣataḥ samagraṁ vakṣyāmi. Kṛṣṇa kihangsúlyozza, hogy „Neked mondom el”. Kiváltképp Arjunára céloz. Miért? Nem azt mondja, hogy „Mindenkihez szólok”. Nem. Ezt a tudást nem értheti meg mindenki. Ez bizalmas. A Kṛṣṇa-tudatot egyetlen hétköznapi ember sem értheti meg.

Természetesen az Úr Caitanya annyira könnyűvé tette ezt ezen kor számára, hogy amennyiben őszintén, odaadással éneklitek a Hare Kṛṣṇát, akkor megérthetitek. Ám a tudománya önmagában nagyon nehéz. Nagyon nehéz. Mivel azonban a kor nem túl kedvező, az idő nem túl kedvező, ezért vezette be az Úr Caitanya ezt a saṅkīrtana mozgalmat a Hare Kṛṣṇa éneklésével és tánccal, hogy az elmétek nagyon gyorsan kitisztuljon, és megérthessétek, mi a Kṛṣṇa-tudat. Ez egyszerű folyamat.

Egyébként Kṛṣṇa azt mondja, hogy ez nem mindenkinek szól. „A Kṛṣṇa-tudat tudományos ismeretét veled osztom meg.” Miért „veled”? Mert ő egy meghódolt lélek. Ő egy meghódolt lélek. A Bhagavad-gītā itt kezdődik. Tudjátok. Amikor Kṛṣṇa barátként beszélgetett Arjunával, nem beszélt túl komolyan. Pusztán csak azt mondta: „Kedves Arjunám, nem tesz neked jót, ha nem harcolsz. Te kṣatriya vagy, a harcosok osztályába tartozol, szóval ha nem harcolsz, az nem lesz túl jó.” Így, baráti alapon.

Arjuna ugyancsak megértette, „Kṛṣṇa nem beszél velem túl komolyan, mivel barátok vagyunk.” Így hát meghódolt Neki. Azt mondta: „Kedves Kṛṣṇám, megértem, hogy a csatatéren felmerült probléma nagyon nehéz. Azért jöttem ide, hogy harcoljak, de érzelmeim nyugtalanítanak. Hogyan ölhetném meg a testvéreimet, a tanítómat, a nagyapámat, az unokáimat és így tovább? Azt is tudom, hogy ezeket a problémákat, ezt a felmerült problémás helyzetet csak Te oldhatod meg.”

Arjuna azonban tudta, hogy „Kṛṣṇa nem közönséges barátom. Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” Ezért azonnal meghódolt. Śiṣyas te 'haṁ śādhi māṁ prapannam (BG 2.7): „Meghódolok Előtted, mint tanítványod. Kérlek, fogadj el engem, és taníts meg, mi a jó a számomra.” Ezért Kṛṣṇa azt is mondja, hogy jñānaṁ te aham, „Ezt a tudást, ezt a bizalmas tudást azért mondom el neked, mert meghódoltál.”

Ez a dolog, ez a Kṛṣṇa-tudat tehát itt kezdődik. Amíg nincs legalább egy kis ragaszkodásod Kṛṣṇához, amíg nem fogtál bele bármilyen szolgálatba Kṛṣṇa érdekében, nagyon nehéz azt megérteni. Jñānaṁ te 'haṁ sa-vijñānam (BG 7.2). Tac-chakti-dvaya-vivikta-svarūpa-viṣayakam. Tehát jñānam, megértheted ezt, mert meghódolt lélek vagy. Prapannāyāśeṣataḥ samagrena upadekṣyāmi. A jñānam a tényleges, tényszerű tudást jelenti. A jñānam a tényszerű tudást és annak a gyakorlati bemutatását jelenti. Ezt fogjuk kifejteni ebben a fejezetben, és erről a dologról bővebben is beszélni fogunk.

Nos, ha van valamilyen kérdés, tegyétek fel.

Bhakta (1): Swāmījī, azt mondtad, hogy a Kṛṣṇával, mint szeretővel való kapcsolat magában foglalja a többi kapcsolat minden tünetét.

Prabhupāda: Igen.

Bhakta (1): Ez azt jelenti-e, hogy az a rasa felsőbbrendű vagy jobb, mint a többi rasa?

Prabhupāda: Azt. Ez... ha semleges nézőpontból vizsgáljuk, akkor a szerető helyzete jobb, mint annak a személynek a helyzete, aki Kṛṣṇával úrként és szolgaként van kapcsolatban. Ez azonban a kapcsolat vagyis az ízek semleges nézőpontból történő tanulmányozása. Ám bárki, mindegy, hogy ki ... bárki, akár úr és szolga, akár apa és gyermeke, akár szerető és szeretett kapcsolatban áll, a saját helyzetéből nézve Ő (Kṛṣṇa*) a legfelsőbb. Ám semleges helyzetből nézve, a szerető és a szeretett, ez a fajta kapcsolat Kṛṣṇával a legjobb, a legfelsőbb. Ezért a gopīk Kṛṣṇa iránti imádata... az Úr Caitanya is ezt nyilvánította ki. Prédikálása vagyis Kṛṣṇáról alkotott megértése olyan volt, mint a szerető és a szeretett kapcsolata. Kṛṣṇa, mint Úr Caitanya játszotta Rādhārāṇī szerepét. Meg akarta érteni mi játszódik le benne. Kṛṣṇa meg akarta érteni, mi játszódik le Rādhārāṇīban. Tehát ez a megértés, Kṛṣṇa ezen aspektusa, az Úr Caitanya.

Az Úr Caitanya nem különbözik Kṛṣṇától, de az az aspektus, amelyben Kṛṣṇa megpróbálja megérteni Rādhārāṇīt, az az Úr Caitanya. Rādhārāṇī helyzete tehát magasabb rendű, mint Kṛṣṇáé. Ezek nagyon bizalmas beszélgetések, de a szerető és a szeretett közötti kapcsolat, ahogyan az Kṛṣṇa és a gopīk között zajlott, a legmagasabb fokú kapcsolat. Ebben nincs kétség.

Igen?

Bhakta (2): Swāmījī, nem hallottam jól. Azt mondtad, hogy Śrī Kṛṣṇa Caitanya játszotta Rādhāt?

Prabhupáda: Igen, Ő játssza Rādhārāṇī szerepét. Úgy imádja Kṛṣṇát, ahogy Rādhārāṇī imádta Kṛṣṇát. Van egy vers, amelyet az Úr Caitanya szerzett. Azt mondja:

āśliṣya vā pāda ratāṁ pinaṣṭu mām

(adarśanān) marma-hatāṁ karotu vā

yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo

mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ

(CC Antya 20.47)

Így imádkozik: „Uram Kṛṣṇa, akár eltaposol a lábaddal, akár szeretőként ölelsz át, vagy összetöröd a szívemet azzal, hogy nem jelensz meg előttem. Bármit megtehetsz. Ám Én akkor is örök szolgád vagyok.” Nos, ez volt Rādhārāṇī hozzáállása.

Az Úr Caitanya tehát Kṛṣṇa azon arculata, amelyben megérti Rādhārāṇīt. Kétségtelen, hogy Kṛṣṇa hatalmas, de Ő úgy gondolja, hogy Rādhārāṇī nagyobb Nála, mert nem tudja viszonozni Rādhā, ööö, Kṛṣṇa szerető cselekedetét. Ezért azt akarta tanulmányozni, mi játszódik le Rādhārāṇīban. „Nos, nem tanulmányozhatom Rādhārāṇīt (Kṛṣṇaként*) Kṛṣṇa arculatában. Ha felveszem Rādhārāṇī arculatát, akkor megérthetem … ” Ez a legmagasabb rendű, mondhatnám, transzcendentális érzés. De az Úr Caitanya Rādhārāṇī arculata.

Tad-dvayaṁ caikyam aptam. Caitanyākhyaṁ prakaṭam adhunā tad-dvayaṁ caityam āptam (CC Adi 1.5). Kṛṣṇa, amikor azt akarja, hogy élvezetben legyen része, kiterjeszti gyönyörenergiáját, ami Rādhārāṇī. Így az egy Kṛṣṇa kettővé válik: Kṛṣṇa és az Ő gyönyörenergiája. És ez a gyönyörenergia, amikor egyesül Kṛṣṇával, az az Úr Caitanya. Kṛṣṇa kettővé válik, Rādhārāṇīvá és Kṛṣṇává. Kṛṣṇa nem élvezhet semmi anyagit, mert önmagában teljes.

Ezért, ha Ő élvezni akar valamit, akkor annak az élvezendő személyiségnek kizárólag Belőle kell kiáradnia. Ez tehát Rādhārāṇī. És amikor ez az élvezendő személyiség ismét eggyé válik, az az Úr Caitanya. Ezeket a dolgokat meg fogjátok érteni, ahogy fejlesztitek a Kṛṣṇa-tudatot, a magasabb fejlődési szakaszban. De erről beszélhetünk. Ez a tény.

Igen?

Gargamuni: Csak azt akartam… azt mondtad, hogy a yoga azt jelenti, összekapcsolódni a Legfelsőbbel, aztán azt mondtad, hogy ezáltal Istenre összpontosítjuk az elménket, majd utána azt mondtad, hogy Paramātmā.

Prabhupāda: Igen. Isten keresésének kezdete önmagadban rejlik. Isten benned van. A yoga tehát azt jelenti, hogy az elmét a Paramātmāra összpontosítjuk. A Paramātmā a Legfelsőbb Úr arculata, aki mindenki szívében ott lakozik. Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe 'rjuna tiṣṭhati (BG 18.61). A hṛd-deśe azt jelenti, hogy a szívben van. Én a szívben helyezkedem el, mint lelki szikra, én is ott ülök, és Kṛṣṇa is ott ül. Az orvostudomány nem tudja megmagyarázni. Amint a szív megáll, azt mondják: „Ó, elment.” Ez azt jelenti, hogy a szívemben ülök, és a Paramātmā is ott ül. Ahogy az Én és a Paramātmā elhagyja a szívet, a szív leáll, és az élet megszűnik. Az orvostudomány alapján tény, hogy a test minden energiája a szívből származik. A Bhagavad-gītā állítása szerint īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe (BG 18.61). A hṛd-deśe azt jelenti, hogy a szívben található.

Tehát a yoga azt jelenti, ahogy a Bhagavad-gītā hiteles yogarendszere előírja, én magam próbálom megtalálni a Paramātmāt a szívemben. Nem tudok összpontosítani, amíg vissza nem vonom az összes érzéki tevékenységemet. Nem gyakorolhatod a yogát (nevetve) miközben érzéki tevékenységekben is részt veszel. Ezek mind ostobaságok. Minden érzéki tevékenységünket összpontosítanunk kell. Ez azt jelenti, hogy az elmédbe kell azokat visszavonni, és az elme a Paramātmāra koncentrál. Ez az igazi yoga.

Gargamuni: Igen, de mi, akik Kṛṣṇa-tudatban vagyunk, minket nem érdekel a Paramātmā, nemde?

Prabhupāda: Nem. Nem érdekel minket, mert közvetlenül Kṛṣṇán meditálunk. A Paramātmā Kṛṣṇa részleges megnyilvánulása. De Kṛṣṇa a Legfelsőbb. Ezért, ha Kṛṣṇára összpontosítjuk az elménket, az azt jelenti, hogy a Paramātmāt ezzel már szolgáljuk. Ha van egymillió dollárod, akkor a tíz dolláros szolgálat már megtörtént. A Paramātmā Kṛṣṇa részleges képviselete. Ha a figyelmedet, a teljes figyelmedet Kṛṣṇára összpontosítod, az sokkal, sokkal jobb, mint... és ezt, úgy mondanám, elfogadja a Bhagavad-gītā. Yoginām api sarveṣāṁ mad-gatenāntar-ātmanā (BG 6.47).

„Bárki, aki Rám összpontosítja az elméjét, az a legkiválóbb yogī.” Ő a legkiválóbb yogī. És ez nagyon könnyű. Ha pusztán csak nézed Kṛṣṇa képét, Kṛṣṇa szobrát, imádod Kṛṣṇát, énekled a nevét, Kṛṣṇa, eszed Kṛṣṇa prasādamját, beszélsz Kṛṣṇáról, olvasod Kṛṣṇa könyvét, akkor mindig samādhiban vagy. Samādhi. Ez a tökéletes samādhi. A Kṛṣṇa-tudat nem egy hétköznapi dolog. Ez a legmagasabb, legkiválóbb yogarendszer. Világos ez?

Gargamuni: Igen.

Prabhupāda: Jól van. Énekeljünk. Śrī rāma jaya rāma jaya jaya . . . (szakadás)

(kīrtana) (prema-dhvani) (vége)