Category:HU/680820 - Lecke SB 07.09.12-13 - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda:

tasmād ahaṁ vigata-viklava īśvarasya

sarvātmanā mahi gṛṇāmi yathā manīṣam

(SB 7.9.12)

Prahlāda Mahārāja azt állítja, hogy „Nem kell magasan képzettnek lennem ahhoz, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez imádkozzak.” Senkinek sem kell semmilyen anyagi javakra szert tennie ahhoz, hogy Istenhez közeledjen. Az elmúlt napokban erről a kérdésről beszélgettünk. Pusztán bhaktyā tutoṣa gaja-yūtha-pāya (SB 7.9.9). Még egy elefánt is vagy bármilyen más állat is kielégítheti az Urat. Hogyan? Bhaktyā, pusztán a szeretet érzése által, ennyi az egész. Narottama dāsa Ṭhākura imáit ajánlja az Úrnak, haha ​​prabhu nanda-suta, vṛṣabhānu-sutā-yuta (Iṣṭa-deve Vijñapti 4): „Kedves Uram, Nanda király fia…” Kṛṣṇa nevelőapjának neve Nanda Mahārāja volt. Szóval, ő nagyon elégedett, amikor „Nanda fiaként” szólítják.

(szakadás) Ő az eredeti személy. Nincs apja. De a hívét elfogadja apjának. Hívét elfogadja anyjának. Önmagában teljes, de mégis elvárja az apa és az anya szeretetét. Ez Kṛṣṇa szépsége. Ezért örömét leli, amikor Nanda-sutaként, Rādhā-ramanaként szólítják meg.

Narottama dāsa Ṭhākura tehát így szólítja meg: „Kedves Uram, Nanda fia”, és vṛṣabhānu-sutā-yuta, „és Vṛṣabhānu király lányánál megjelenő…” Rādhārāṇī apja Vṛṣabhānu volt. Ő is király volt. Kṛṣṇa és Rādhā tehát egyesülnek, és a bhakták így szólítják: „Kedves Nanda fia, most egyesültél Vṛṣabhānu lányával.” Karunā karaha ei bāra: „Adományozd irgalmadat ennek a bukott léleknek.” Narottama dāsa kahe.

Ezt az imát Narottama dāsa Ṭhākura, a vaiṣṇava sampradāya egyik nagy ācāryája ajánlja fel. Önmagának mondja: „Kedves Uram, ne taszíts el engem.” Narottama dāsa kahe, nā ṭheliho rāṅgā pāya: „Ne taszíts el engem. Fogadj lótuszlábad szolgálatába.” Tomā bina ke āche āmāra: „Nincs más menedékem, csak Te.”

Ez minden ima lényege és mondanivalója. Ha aláveteted magad az Úrnak, miszerint „Nincs más menedékem, csak Te”, akkor Ő azonnal gondjaiba vesz. Ám ha úgy gondolkodsz, hogy „Kedves Uram”, vagy „Kedves Istenem, a mindennapi kenyeremért jövök Hozzád, és amint megadod nekem a mindennapi kenyeremet, végeztem Veled…” Nem. Ez is nagyon jó, de ez nem szeretet. Ez üzlet. Kṛṣṇa nem üzleti célból keres szeretőt.

Amikor az Úr áldást kínált fel Prahlāda Mahārājának: „Kedves Prahlāda, bármit kérhetsz most Tőlem”, Prahlāda Mahārāja így szólt: „Kedves Uram, Te oly gazdag vagy, én pedig nagyon szegény. És én rabja vagyok ennek az anyagi élvezetnek. Te azt kínálod nekem: »Bármit akarsz is, elveheted Tőlem.«” Képzeld csak el.

Tegyük fel, hogy szegény ember vagyok, és ha egy gazdag ember azt mondja: »Swāmījī, bármennyi dollármilliót is akarsz, kérheted tőlem«, akkor én előadom a követelésemet – egy nagy, nagyon nagy összeget: »Ó, itt egy nagyszerű lehetőség.« De Prahlāda Mahārāja visszautasította. Prahlāda Mahārāja azt mondta: „Kedves Uram, kötelességem, hogy Téged szolgáljalak, nem valamiért, nem nyereségért cserébe. Ó, nem vagyok kereskedő, hogy ezt tegyem.” Vanik-vṛtti. Nos, az Úr igen elégedett volt.

Ez a tiszta odaadás útja. Ezt tanította az Úr Caitanya. Na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye (CC Antya 20.29, Śikṣāṣṭaka 4): „Kedves Uram, nem kérek Tőled semekkora vagyont” – na dhanaṁ na janam –, „sem számos követőt”. Mert mindannyian a világ leggazdagabb embere, a világ legnagyobb vezetője akarunk lenni, és egy nagyon szép feleséget akarunk… ez a szívünk vágya az anyagi világban, hogy hatalmas embertömegeket irányítsunk – miniszterelnök, elnök vagy politikai vezető akarok lenni, mint például Hitler vagy Gandhi –, és hatalmas mennyiségű… mennyiségű vagyont halmozzunk fel.

Caitanya Mahāprabhu azt mondja: „Nem, nem, nem. Nem akarom mindezeket a dolgokat.” Ez ima. Na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye. „Akkor miért jöttél el hozzám?” Mama janmani janmanīśvare bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi: „Kedves Uram, imádkozom, hogy születésről születésre feltétel nélküli, indokolatlan odaadással legyek Irántad.”

Nem valamilyen célú odaadásról van szó. Az (olyan*) nem tiszta bhakta. Ha van valamilyen célod... természetesen a Bhagavad-gītāban az elfogadott, hogy valaki céltudatosan imádkozzon az Úrhoz, az is jó. De az nem tiszta. A tiszta bhakta soha nem kér semmit az Úrtól. Ez a tiszta odaadás. Prahlāda Mahārāja tehát tiszta bhakta volt. Ezért nem abból a célból keresi Istent, hogy: „Azért imádkozom Hozzád, hogy elvegyek Tőled valamit.” Prahlāda Mahārāja ezen imáit egymás után fogjuk megvitatni, és egyetlen bekezdésben sem fogjuk azt tapasztalni, hogy Prahlāda Mahārāja kérné: „Add nekem ezt érzékkielégítésül.” Nem. Ez a tiszta odaadás jele.

Azt mondja, mahi gṛṇāmi, „Én pusztán…” Imádkozhatsz. Bárki imádkozhat. Ehhez nincs szükség semmilyen oktatásra. Ha egyszerűen csak azt érzed: „Ó, Isten oly hatalmas. Ó, Ő teremtette a napot. Ő teremtette ezt a holdat. Ó, Ő teremtette ezt az óceánt. Ő teremtette ezt a levegőt. Oly sok gyümölcsöt, oly sok virágot teremtett.” Rajta. Nincs szükséged semmilyen oktatásra. Pusztán próbáld megérteni, milyen hatalmas Isten.

Nincs szükség másfajta oktatásra. A Bhagavad-gītāban az Úr azt mondja: prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ (BG 7.8). Azt mondja, hogy „Én vagyok a víz íze.” Ki nem iszik vizet? A víz az életünk. Tehát amikor vizet iszol, oltod a szomjadat, azonnal hálát adhatsz Istennek, mert az az íz Isten. Így azonnal emlékezhetsz: „Ó, drága Uram, Te oly szép dolgOt teremtettél, a vizet. Ó, annyira szomjas vagyok. Ez oltja a szomjamat. Köszönöm.” Nagyon nehéz?

De az ostobák még ezt sem teszik meg. Azt fogják mondani: „Ó, Isten meghalt.” Következésképpen szenvedünk. Annyira hálátlanok vagyunk, hogy még meg sem köszönjük. A szokásos módon, ha valaki egy pohár vizet ad nekem, amikor szomjas vagyok – ez az illemszabály –, azt mondom: „Köszönöm.” És Isten oly hatalmas víztömeget adott nekünk az óceánban, a tengerben, az égben – víz nélkül nem tudunk élni – nem mondunk érte köszönetet.

Nem mondunk érte köszönetet. Inkább azt mondjuk: „Isten meghalt.” Tengernyi bőséges fény van. Ezért a elektromos fényért számlát fizetsz az áramszolgáltatónak; és Isten oly sok fényt biztosít, éjjel a hold alakjában, nappal a nap segítségével. Prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ (BG 7.8). A śaśi jelentése hold, a sūrya pedig a nap. Ő tehát rengeteg fényt ad, mindent ad, amire szükségünk van, és nem háláljuk meg. Mindössze hálásnak kell lennünk. Prahlāda Mahārāja azt mondja: „Nem kell nagyon műveltnek vagy tanult tudósnak lennem szanszkritból vagy bármely más nyelvből, és nagy költőnek ahhoz, hogy imáimat gyönyörű nyelven ajánljam fel, és Isten elégedett legyen a költői gondolattal.” Akárcsak egy hétköznapi költő, aki azt hiszi, hogy elképzel néhány költői ötletet, és ezzel Isten megelégszik. Nem. Bhaktyā tutoṣa bhagavān gaja-yūtha-pāya (SB 7.9.9): „Istent csak a szeretetedből fakadó érzéseid tehetik elégedetté.” Erre van szükség.

De ezt bárki megteheti, feltéve, hogy hálát érez, „Isten olyan kegyes”. Prahlāda Mahārāja azt mondta: nīco 'jayā guṇa-visargam anupraviṣṭaḥ pūyeta yena hi pumān anuvarṇitena(SB 7.9.12). Isten olyan kegyes, hogy fényt, levegőt, mindent megad neked, amire szükséged van a létezésedhez. Akár hálát adsz Neki, akár nem adsz Neki hálát, a készlet adott. De valaki így vélekedik: „Akkor mi értelme hálát adni Neki?” A haszon a saját javadra válik. Miről van szó? Prahlāda Mahārāja azt mondja: pūyeta yena pumān anuvarṇitena (SB 7.9.12): „Ha hálát adok az Úrnak, akkor megtisztulok.”

Isten nem várja el a te köszönetedet. Ő már véghezvitte a teremtést. Ám, ha hálát adsz, akkor megtisztulsz. Mi ez a megtisztulás? A megtisztulás abban nyilvánul meg, hogy fokozatosan megszabadulsz az anyagi kötőerők befolyásától.

Az anyagi természetnek három kötőereje van. Valaki a jóság, valaki a szenvedély, valaki pedig a tudatlanság kötőerejében van. De a Bhagavad-gītāban ez áll: māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa bhakti-yogena sevate (BG 14.26): „Bárki, aki transzcendentális szerető szolgálatot végez” – sa guṇān samatītyaitān – „az túllép az anyagi természet ezen kötőerőinek befolyásán, és” – brahma-bhūyāya kalpate – „Brahman-megvalósulttá válik.” Mi már Brahmanok vagyunk, de meg kell valósítanunk azt. És amint megérted... brahma-bhūtaḥ prasannātmā (BG 18.54). Amint megvalósítjuk a Brahmant, azonnal szorongásmentessé, prasannātmāvá válunk.

Ez való nekem. Mindig küzdünk a szorongással. Johnson elnöktől kezdve egészen a kis hangyáig, vagy a legnagyobb élőlénytől, Brahmātól kezdve egészen a hangyáig mindenki szorong. Ilyen az anyagi tudat. És a szorongástól való megszabadulás Kṛṣṇa-tudatossá válást jelent. Ha hasznot akarsz húzni belőle, … milyen haszonról is van szó? A haszon a szorongásmentessé válás. Ennyi az egész.

Ahogy ez a kisgyerek is, ő is szorongásmentes, mert bízik benne, hogy ott van az apja, az anyja, és ők megvédik őt. Nem törődik senkivel. Szabad. Tehát ez a tiszta Kṛṣṇa-tudat síkja. Nem arról van szó, hogy dilissé kell válnod, de a Kṛṣṇa-tudat olyan jó, hogy boldog leszel. Boldog leszel az által az érzés által, hogy " Itt van az én védelmezőm. Itt van az én védelmezőm."

Van egy kedves ima Yamunācāryától. Azt mondja: apaharṣayiṣyāmi sa-nātha-jīvitaḥ (Stotra-ratnam 43). Mano-rathena . . . én . . . pontosan nem emlékszem rá. Sa-nātha-jīvitaḥ. Kadāpaharṣayiṣyāmi sa-nātha-jīvitaḥ. Bhavantam evānucaran nirantaraṁ praśānta-nihśeṣa-gato-manāntaram. Azt mondja: bhavantam eva caran nirantaram: "Kedves Uram, mikor leszek mindig Kṛṣṇa-tudatban?" Bhavantam eva caran nirantaram.

A nirantaram azt jelenti, hogy szüntelenül, minden megosztottság nélkül, nem az, hogy: „Ennyire vagyok világi tudatú, és ennyire vagyok Kṛṣṇa-tudatos.” Nem. Pusztán csak Kṛṣṇa-tudatos. Bhavantam eva caran nirantaram. Hogyan tudsz ennyire Kṛṣṇa-tudatos lenni? Nos, praśānta-nihśeṣa-mano-rathāntaram: „Teljesen meg kell szabadulnom elmém minden koholmányától.”

Minden (dolog*) másféle tudatosságot hoz létre az elme koholmánya által. Néha úgy érzem: „Ó, nagy üzletember leszek”, „Ó, elnök leszek”, „miniszter leszek”, vagy „ez meg az leszek”, és még sok minden más. Az elme állandóan kavarog: „Meg fogom szerezni ezt a dolgot. Meg fogom szerezni azt a dolgot. Meg fogom őt ölni. Végezni fogok vele.” Ezeket mentális hallucinációknak nevezik. Az embernek tehát teljesen meg kell szabadulnia ettől a mentális hallucinációtól, vagy őrülettől. Akkor megszilárdulhat a Kṛṣṇa-tudatban.

Tehát bhavantam eva caran nirantaraṁ praśānta. A praśānta jelentése prakṛṣṭa-rūpeṇa śāntaḥ. A śāntaḥ jelentése békés, teljesen békés. Bhavantam eva caran nirantaraṁ praśānta-nihśeṣa-mano-rathāntaram, kadāham aikantika-nitya-kiṅkara. Ez akkor érhető el, ha folyamatosan pusztán Kṛṣṇáért cselekszünk elménkkel, testünkkel, tetteinkkel, szavainkkal.

Pusztán Kṛṣṇáért. Ha beszélsz, Kṛṣṇáért beszélsz. Ha eszel, Kṛṣṇáért eszel. Ha alszol, Kṛṣṇáért alszol. Ha dolgozol, Kṛṣṇának dolgozol. Mindig. Bhavantam eva caran nirantaram praśānta-nihśeṣa-mano-rathāntaram, kadāham aikantika-nitya-kiṅkaraḥ. A nitya örökkévalót jelent. A kiṅkara szolgát jelent. Praharṣayiṣyāmi. „Ó, szolgává válsz? Hogyan lehetsz boldog?” „Igen.”

Arra, hogy valaki hogyan lehet boldog, mint szolga, a szolgaság által, sok példa van. Tegyük fel, hogy egy magáncégnél dolgozol. Szerencsére kapsz egy nagyon jó állást a kormányzat szolgálatában, ahol oly sok szabályozás van. Kapsz nyugdíjat, kapsz ezt, kapsz azt. Szóval, mindenki arra vágyik, hogy valamilyen kormányzati szolgálatot kapjon. És elégedett lesz. Nos, ha elégedetté válhatsz azzal, hogy a kormányzat szolgája leszel, csak képzeld el, vajon mennyire leszel elégedett azzal, ha a legfelsőbb kormány, Kṛṣṇa szolgájává válsz. Milyen ez a kormányzat (itt a földön*)? Egy aprócska kormányzat. De van fogalmad, hogy mekkora amaz a kormányzat? Ez a bolygórendszer működik: a nap a megfelelő időben kel fel; a hold a megfelelő időben kel fel; az évszakok változnak; oly sok félisten van, számtalan élőlény; ellátják őket élelemmel; ezeket különböző bolygókon, különböző fajtákban termelik meg.

Szóval, ez Kṛṣṇa hatalmas, nagy kormányzata. Ha tehát ennek a nagy kormányzatnak leszel a szolgája, csak képzeld el, mennyire leszel elégedett. Ha elégedetté válhatsz azzal, hogy ezt az aprócska kormányzatot szolgálod, miért ne lennél elégedett azzal, ha a legfelsőbb kormányzatot szolgálnád?

Kṛṣṇa, vagyis Isten szolgájává válni a legfelsőbb megelégedettség. Nem úgy van, hogy... ez a szolgálat egy nagyon értékes szolgálat. Sa-nātha-jīvitaḥ. A sa-nātha-jīvitaḥ azt jelenti, hogy a szolgálat nem ér véget, nem csak néhány percig tart. Ahogyan egy kormánytisztviselőt sem lehet egyszerűen azzal elbocsátani, hogy: „Ó, ne gyere… holnap ne gyere. Nincs rád szükségünk.” Ha a kormányzati szolgálatnak nem lehet ilyen szeszélyesen véget vetni, akkor Kṛṣṇa szolgálatának hogyan lehetne szeszélyesen véget vetni? Sehogy.

Amint Kṛṣṇa szolgájává válsz, teljes megelégedettséget érzel. Sa-nātha-jīvitaḥ. A sa-nātha-jīvitaḥ azt jelenti, hogy megérted, „Van egy olyan mesterem, aki oly teljes, aki oly hozzáértő, aki oly hűséges és aki oly kedves, hogy nincs igazságtalanság.” Ezért azok, akik koldulnak, oly biztosak abban, hogy „Kṛṣṇa gondoskodni fog a megélhetésemről. Kṛṣṇa gondoskodni fog…” Abhayam. Ezért nem félnek. Abhayaṁ sattva-samśuddhiḥ (BG 16.1).

A Bhagavad-gītāban megtalálod, hogy… hogy aki eléri ezt a szintet – megszűnik a félelme. A félelem az anyagi tudatállapotba való elmerülésünknek tudható be. Bhayaṁ dvitīyābhiniveśitaḥ syād īśad apetasya viparyayāsmṛtiḥ (SB 11.2.37). Mivel más tudatállapotban vagyunk, ezért félünk. Ha Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk, akkor soha nem fogunk félni. Nārāyaṇa-paraḥ sarve na kutaścana bibhyati (SB 6.17.28): „Aki Kṛṣṇa-tudatban van, az semmitől sem fél.” Többször is említettem már ezt a példát: különösen az Úr Jézus Krisztus volt az, aki nem félt. Amikor keresztre feszítéssel büntették, egyáltalán nem törődött vele.

Ezek tehát... számos példa van a történelemben, a szentírásokban arra, hogy akik Kṛṣṇa-tudatosak, vagyis Isten-tudatosak, azok nem félnek. Maga Prahlāda Mahārāja ötéves fiú volt, és az apja kötekedett vele: „Ó, nem válhatsz Kṛṣṇa-tudatossá. Ki az a Kṛṣṇa?” Ateista módján: „Ezt nem teheted. Így parancsolom.”

Többször is kérte: „Kedves apám, miért beszélsz így? Te is Kṛṣṇa szolgája vagy.” Így aztán (az apja*) sosem törődött vele. Végül meg akarta ölni az ötéves fiát, és megjelent az Úr Nṛsiṁhadeva. És ez az ima ezzel kapcsolatos. Prahlāda Mahārāja így kezdi az imáját:

sarve hy amī vidhi-karās tava sattva-dhāmno

brahmādayo vayam iveśa na codvijantaḥ

kṣemāya bhutāya utātma-sukhāya cāsya

vikrīḍitaṁ bhagavato rucirāvatāraiḥ

(SB 7.9.13)

Így imádkozik: „Kedves Uram, a… itt vannak a félistenek.” A félistenek Brahmāt, az Úr Śivát és másokat, Indrát jelentik. „Mindannyian azért jöttek ide, mert Te megjelentél. Nem okoznak gondot, mint az apám. Nem okoznak gondot. Mivel az apám démon volt, így mindig, mindig Isten ellen volt. De ezek a félistenek nem olyanok, mint az apám. Szóval, Te higgadj le. Apám meghalt. Ennek a dolognak vége. Ezek az emberek soha nem fognak bajt okozni, ezért Te higgadj le.”

Ez a különbség a démonok és a félistenek között. Az élőlényeknek mindig két osztálya létezik. Akár ezen a bolygón, akár az univerzum bármely bolygóján, az élőlényeknek két osztálya van. Az egyiket démonnak, a másikat félistennek nevezik. Mi a különbség?

A félistenek istenfélők. Elfogadják Isten létezését, engedelmeskednek Isten parancsainak, Istentudatban, vagyis Kṛṣṇa-tudatban cselekszenek, míg a démonok nem hisznek Istenben, dacolnak Isten szabályaival, és Isten utánzataivá akarnak válni. Nos, Hiraṇyakaśipu ilyen démon volt, míg Brahmā és mások nem voltak ilyenek.

Prahlāda Mahārāja azt mondja, hogy ő īśa. Amy udvijanto bibhrataḥ sarve brahmādayaḥ sattva-mūrtayaḥ: „Mivel Te ilyen vad formában jelentél meg, ezek a személyek, ezek a félistenek megijedtek. Ők a Te híveid. A megnyugvásuk érdekében kérlek, nyugodj meg Te is.”

Majd a következő találkozón beszélünk róla. Feltehettek bármilyen kérdést. Hare Kṛṣṇa. Igen?

Rukmiṇī: Létezik Krisztus-loka?

Prabhupāda: Igen. Miért ne lenne? Számtalan loka létezik. Miért ne lenne Krisztus-loka? (szakadás)

(yasya prabhā prabhavato*) jagad-aṇḍa-koṭi-

koṭiṣv aśeṣa-vasudhādi-vibhūti-bhinnam

tad brahma niśkalam anantam aśeṣa-bhūtaṁ

govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi

(Bs. 5.40)

Govinda ragyogása, testének a ragyogása, ahogy a napfény a Napbolygó ragyogása, hasonlóképpen Govinda bolygója, az eredeti bolygó, amelyet Goloka Vṛndāvanának hívnak, az az eredeti ragyogás, az eredeti fény. És amikor ez a fény szétterjed, számtalan univerzum jön létre. Ahogy a napfényben is számtalan bolygó van. Minden egyes bolygón különböző élőlények élnek, miért ne lehetne egy Krisztushoz tartozó bolygó? Ebben nincs kétség. Lennie kell.

(szakadás) A Śrīmad-Bhāgavatam ötödik énekében különböző bolygók leírása található meg.

(szakadás) Kérdés?

Janārdana: Istentől nem volna szabad semmit kérned a saját számodra. Nos, kérhetsz-e Istentől olyan dolgokat, amelyek segítenek fejleszteni a tudatodat?

Prabhupāda: Miről van szó?

Janārdana: Ezt kérdezi. (szakadás)

Prabhupāda: Kérj bármit a szükségleteid kielégítésére, az a tiszta tudatosság.

Janārdana: (franciára fordítja)

Prabhupāda: Akárcsak egy gyerek. Nem kér semmit a szüleitől. A szülők figyelmesen gondoskodnak arról, hogy biztosítsanak mindent a számára, amire szüksége van. Hasonlóképpen, Isten már figyelemmel gondoskodik a szükségleteinkről. Akárcsak az állatok és a madarak társadalmában, ők sem imádkoznak. Nincs templomuk. Nem mennek a templomba imádkozni: "Kedves Uram, Atyám, add meg nekünk a mindennapi gabonánkat", viszont ima nélkül is megkapjuk. Tehát ez az elrendezés már adott.

Ezért aki intelligens, annak az imája egyszerűen legyen hála: "Kedves Atyám, Te oly bőségesen elláttál engem életszükségleteimmel, hogy nagyon hálásnak kell lennem. Ezeket a fogásokat azért készítettem Neked, mert ezek a Te javaid. Te biztosítottad ezeket a gabonákat, ezért kedvesen először Te vegyél belőle. Én majd aztán veszek belőle." Kṛṣṇa-prasādam. Ez a kṛṣṇa-prasādam, annak felismerése.

Mi még erre sem vagyunk felkészülve, és arra sem, hogy kövessük a szabályokat és előírásokat. Követnünk kell a szabályokat és előírásokat, azt, ami ránk vonatkozik, vagyis amit fel kell ajánlanunk Kṛṣṇának. Ha valamit fel akarunk ajánlani Kṛṣṇának, akkor olyan dolgokat kell felajánlanunk, amiket Kṛṣṇa akar enni. Tehát, nem tudjuk, és nem is érdekel minket. Pusztán csak kérünk: „Ó, add meg nekem a kenyeremet vagy a gabonámat. Ezzel én végeztem.” Nem. Ez a különbség.

De ez az ember, aki a gyülekezetbe vagy a templomba megy élelmet kérni, jobb, mint az az ember, akinek semmi kapcsolata Istennel; annyival jobb, hogy van valamilyen kapcsolata Istennel: „Kedves apám, add meg nekem.” Legalább elismeri: „Az apa küldi a kenyeret.” Ez nagyon jó. De amikor a fiú intelligens lesz, tudni fogja: „Az apa imádságom nélkül is elküldi a kenyeret. Ezért hálát kell adnom.” Ez az intelligencia. Ez a tiszta odaadás.

(szakadás) ... az apa nemcsak az én apám; Ő minden élőlény atyja. Ő más élőlényeket is ellát. Ők nem tudnak hálát adni. A vadállatok, a madarak nem tudnak hálát adni. De én ember vagyok, fejlett tudatossággal rendelkezem. Isten irgalmáért hálásnak kell lennem, és hálát kell adnom (Neki*). Ez a kötelességem. (szakadás) (vége)