Category:HU/680819 - Lecke SB 07.09.12 - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda:

mahi gṛṇāmi vigata-

viklava īśvarasya yathā manīṣam

nīco jayā guṇa-visargam anupraviṣṭaḥ

pūyeta yena hi pumān anuvarṇitena

(SB 7.9.12)

(a későbbi recenziók után a fenti vers a következőképpen módosul:

tasmād ahaṁ vigata-viklava īśvarasya

sarvātmanā mahi gṛṇāmi yathā manīṣam

nīco ’jayā guṇa-visargam anupraviṣṭaḥ

pūyeta yena hi pumān anuvarṇitena)

Ez Prahlāda Mahārāja, az Úr nagy bhaktájának imája. Úgy fogalmazott, hogy bár ateista családban született, Kṛṣṇa, vagyis Isten, mégsem veszi figyelembe, hogy egy bhakta milyen családhoz tartozik. Kṛṣṇa nem veszi figyelembe, Isten sem veszi figyelembe a családot, amelyben nevelkedik. Ő egyformán kedves mindenkihez. Láthattátok a képet, Kṛṣṇa szereti mind a borjakat, mind a gopīkat. Lelki síkon nincs olyan különbségtétel, hogy valaki magasabb vagy alacsonyabb szinten van. Paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ (BG 5.18).

A Bhagavad-gītāban ezért azt mondják, hogy akik valóban tanultak, azok között nincs ilyen különbség. Bár anyagi szempontból a testet figyelembe véve van különbség, lelki szinten nincs ilyen különbség.

Kṛṣṇa ezért mondja a Bhagavad-gītāban: māṁ hi pārtha vyapāśritya ye 'pi syuḥ pāpa-yonayaḥ (BG 9.32). Bárki, függetlenül attól, hogy milyen családhoz tartozik, ha menedéket vesz az Istenség Legfelsőbb Személyiségének lótuszlábainál, mindegy, hogy ki ő – lehet férfi, lehet nő, lehet śūdra, lehet brāhmaṇa, lehet fekete vagy lehet fehér –, mindenki megközelítheti az odaadó szolgálat legmagasabb szintjét. Ez nyílt terep. Prahlāda Mahārāja, bár ateista családban született, bátran állítja: „Az Úr nem tesz ilyen különbséget; ezért a képességeim szerint fogok imádkozni.” Bhāva-grāhī janārdana. Bhāva. Az Istenség Személyisége figyelembe veszi a mentális... nem pontosan mentális - a lelki vonzódásodat, azt, hogy mennyire vonzódsz. Ez a vonzalom a legfontosabb tényező.

Ahogyan már többször is kifejtettem ezen a találkozón, sa vai puṁsāṁ paro dharma yato bhaktir adhokṣaje (SB 1.2.6). Melyik a legmagasabb típusú vallás? Mindenki azt fogja mondani, hogy: „Az én vallási rendszerem jobb, mint a tiéd.” Ez teljesen természetes. Egy hindu azt fogja mondani: „Ó, én jobb vagyok, mint egy keresztény.” A keresztény azt fogja mondani: „Én jobb vagyok, mint egy hindu.” De a Bhāgavatam azt mondja, hogy ez nem a vallás minősítése. A Bhāgavatam azt mondja: sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje (SB 1.2.6). Az a vallás a legjobb, amely által az ember kifejleszti az Istenszeretetet. Ez minden. A mutatója az, hogy mennyire fejlesztetted ki az Istenszeretetet. Bhāva-grāhī janārdana.

A védikus irodalomban azt mondják, hogy Isten, Kṛṣṇa pusztán a bhāvádat fogadja el, vagyis a helyzetedet, azt, hogy mennyire fejlesztetted ki a vonzalmadat Isten, vagyis Kṛṣṇa iránt. Ezt veszi figyelembe. Nem veszi figyelembe, hogy „Ó, nagyon gazdag vagy”, „Nagyon szép vagy”, „Nagyon fényűző vagy”, vagy „Nagyon szegény vagy”, „Nem vagy szép”. Ezek a szempontok nincsenek jelen. Az egyetlen szempont az, hogy mennyire szereted Istent. Akkor sikeres az életed.

Prahlāda Mahārāja ezért bátorságot merít abból, hogy az anyagi tulajdonságok nem eszközei Isten megközelítésének, hanem csak az odaadó szolgálat, a szolgálatkész hozzáállás. „Kṛṣṇám, vagy Istenem, szeretlek Téged. Feláldozhatlak Téged... mindent feláldozhatok Érted.” Akárcsak az Úr Jézus Krisztus, ő is feláldozta az életét. A gopīk is mindent feláldoztak Kṛṣṇáért. Ez a kívánatos. Isten az áldozathozatal, a ragaszkodás mértékét veszi figyelembe, nem az anyagi gazdagságot.

Prahlāda Mahārāja ebből merít bátorságot. Tasmād ahaṁ vigata-viklava īśvarasya sarvātmanā mahi gṛṇāmi yathā manīṣam (SB 7.9.12):

„Következésképpen megpróbálom felajánlani imáimat képességeim szerint.” Nem arról van szó, hogy valaki nem ismeri a szanszkritot vagy egy adott nyelvet, és nem tud szépen imádkozni költői hasonlatokkal, metaforákkal... ezek a dolgok nem szükségesek. Pusztán csak fel kell tárnod az Isten iránti szeretetedet. Akkor Ő elégedett lesz. Ez nem függ az adott nyelvtípustól vagy a költői gondolatoktól. Nem. A Śrīmad-Bhāgavatam elején van egy vers, amely így szól:

tad-vāg-visargo janatāgha-viplavo

yasmin prati-ślokam abaddhavaty api

nāmāny anantasya yaśo 'ṅkitāni yat

śṛṇvanti gāyanti gṛṇanti sādhavaḥ

(SB 1.5.11)

Azt mondják, hogy egy törött nyelven írt vers... tegyük fel, hogy valaki, egy nagy bhakta, imákat ír Istenhez, de fogalma sincs a retorikai vagy prozódia módszereiről, a költészet rendszeréről. Nincs fogalma erről, pusztán csak az érzését fejezi ki. Ám ha ez az érzés helytálló, akkor még ha a nyelv törött is...

Sok példa van erre. Akárcsak egy gyermek, pusztán sírással imádkozik anyjához, szüleihez. Nem ismeri a nyelvet, de az anya megérti, mit érez a gyermek. Az érzést veszi figyelembe, nem a nyelvet. Prahlāda Mahārāját tehát nagyon felbiztatta, hogy tasmād ahaṁ vigata-viklava (SB 7.9.12). Szóval, kétségtelenül, ha az Úrnak, īśvarasya sarvātmanā, teljes szívvel, minden fenntartás nélkül azt mondom: "Kedves Istenem, kedves Kṛṣṇám, mától meghódolok Neked. Kérlek, védj meg engem", pontosan ez a nyelvezet, pontosan ez az érzés fog minden védelmet megadni nektek. Ez nagyon szép. Nem kell nagyon művelt embernek lennie. A lelki szinten nincs ilyen elvárás. Tasmād ahaṁ vigata... īśvarasya sarvātmanā (SB 7.9.12).

A feltétel tehát: minden fenntartás nélkül. „Ennyit Istennek, ennyit pedig az érzékkielégítésem javára” – itt vannak fenntartások. A Bhagavad-gītāban is ugyanezt parancsolja Kṛṣṇa: sarva-dharmān parityajya (BG 18.66). Ne oszd meg az energiádat, hogy „Ennyi energia jár Istennek, ennyi energia jár a māyānak, vagyis az anyagnak”. Nem. Sarvātmanā. Teljesen. Akkor bármennyi energiával is rendelkezel, az elegendő ahhoz, hogy megközelítsd Istent. Nem számít, mi vagy. Sarvātmanā mahi gṛṇāmi yathā manīṣam (SB 7.9.12). A Yathā manīṣam jelentése: „amennyire csak lehetséges részemről”. Nīco ajayā, „bár alacsony születésű vagyok”, guṇa visargam anupraviṣṭaḥ, „ám amint az Úr nevének rezgése belém hatol, én … a kötőerőket tekintve lehetek nagyon alacsony szinten…”

Akárcsak az, ahogy három kötőerő létezik. Valaki lehet a jóság minőségében, valaki lehet a szenvedély minőségében, valaki lehet a sötétség vagy a tudatlanság minőségében. De Kṛṣṇa, vagyis Isten, transzcendentális mindegyik kötőerőhöz képest, mert Ő a Legfelsőbb Lélek. Mi is transzcendentálisak vagyunk mindegyik kötőerőhöz képest, de a jelenlegi körülmények között ennek a kötőerőbeli létezésnek a karmaiban vagyunk. Valaki nagyon jó ember, valaki nagyon szenvedélyes ember, valaki tudatlan bolond. Ezek mind az anyagi világ kötőerők szerinti megjelenítései. De amint eljutsz Isten szintjére, az összes kötőerő fölé emelkedsz. Az összes kötőerő fölé. Ott nincs olyan megkülönböztetés, hogy „jó ember”, „rossz ember”, „ilyen ember” vagy „olyan ember”. A Bhagavad-gītāban is ez áll:

māṁ ca vyabhicāriṇi

bhakti yogena yaḥ sevate

sa guṇān samatītyaitān

brahma-bhūyāya kalpate

(BG 14.26)

Aki fenntartások nélküli, vegyítetlen odaadó szolgálatot végez az Úrnak – avyabhicāriṇi, fenntartás nélkül, pusztán Isten iránti tiszta szeretből, ānukūlyena kṛṣṇānuśīlanam (CC Madhya 19.167), kedvezően –, Isten igencsak elégedett lesz vele. Ha ennek az érzésnek a birtokábn valaki odaadó szolgálatot végez, māṁ ca vyabhicāriṇi bhakti yogena yaḥ sevate... ha valaki így cselekszik, vajon milyen helyzetben van? Sa guṇān samatītyaitān (BG 14.26). Az anyagi természetnek három kötőereje van, nevezetesen a jóság, a szenvedély és a tudatlanság. Azonnal túllép ezeken. Sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate. Azonnal elnyeri lelki azonosságát. Azonnal.

A Hare Kṛṣṇa éneklésének folyamata tehát, ha nagyon szépen... szépen végezzük, a szépen nem azt jelenti, hogy nagyon jó zenésszé vagy nagyon művészi énekessé kell válnunk. Nem. A nagyon szépen azt jelenti, hogy őszintén és nagy figyelemmel. Ez a folyamat a legmagasabb yogarendszer. Ez transzcendentális rezgés, ha pusztán csak a "Hare Kṛṣṇa..." rezgésre koncentráljuk az elménket. Másfajta yogarendszerek nem lehetségesek ebben a korban.

Nem tudsz egy adott témán meditálni, mert az elme annyira nyugtalan és csapongó, hogy ha meg is próbálod egy adott témára terelni, az elme egyik témáról a másikra, majd a másikra, aztán a másikra ugrik. Aztán valami más lesz belőle. Ám ez a rezgés annyira kellemes, hogy még ha az elméd csapong is, a hang arra kényszerít, hogy – úgymond – oda vonzza a figyelmedet. „Hare Kṛṣṇa.”

Tehát ezért... és ez nagyon könnyű. Másfajta meditációhoz meg kell tanulnod, hogyan kell leülni, hogyan kell rendbe tenni a tested. Ki kell választanod egy szép helyet, egy magányos helyet, egy tiszta helyet. Le kell ülnöd, és egy bizonyos testtartást kell felvenned. Olyan sok minden van. Ezek a dolgok a jelenlegi korban nem lehetségesek, mert nagyon zavarnak minket a jelenlegi körülmények, mindenkit. Akárcsak az a hír,amit ma reggel kaptatok, hogy az oroszok elfoglalták Csehszlovákiát. Mennyire szomorú dolog ez. Hallottam az újságból, hogy többen sírtak.

Szóval, ez a helyzet. Padaṁ padaṁ yad vipadam (SB 10.14.58). Minden lépésnél veszély leselkedik. Az anyagi feltételekhez kötött élet nagyon bizonytalan, minden lépés az. Következésképpen a yoga első osztályú folyamata ez a bhakti-yoga. Pusztán erre a rezgésre irányítod a figyelmedet, és képességeid szerint énekled. Nem igényel semmilyen előképzést. Prahlāda Mahārāja azt mondta: yathā manīṣam. A yathā manīṣam jelentése: „amennyire csak telik tőlem”.

Szóval, énekelheted a Hare Kṛṣṇát amennyire csak telik tőled. Ez azt jelenti, hogy énekelhetsz, amikor csak lehetséges. Nem arról van szó, hogy egy adott időpontban el kell menned egy templomba és ott énekelned kell. Nem. Séta közben is énekelheted a Hare Kṛṣṇát. A gyakorlatban azt látjuk, hogy amikor megyünk az utcán, néhány gyerek, látva minket, azt mondja: „Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa.” Még a gyerekek is énekelhetik, ez nagyon jó dolog. Mivel nincsenek konvencióik. A Hare Kṛṣṇa éneklése bizonyos hatást fog gyakorolni rájuk. Yathā manīṣam sarvātmanā.

Guṇa-visargam anupraviṣṭaḥ. Ez a rezgés, amint belép az elmédbe, anupraviṣṭaḥ, mivel ez a rezgés abszolút, nincs különbség Kṛṣṇa és az Ő neve között. Kṛṣṇa ezért mindig veled van. Isten mindig veled van, mint Felsőlélek. Ez a transzcendentális hang azonnal emlékeztet rá téged, így azonnal kapcsolatba kerülsz Vele. És azt mondják, hogy akik az ilyen yogarendszert, a bhakti-yoga rendszerét gyakorolják... śṛṇvatāṁ sva kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya śravaṇa-kīrtanaḥ (SB 1.2.17). Ez a mantravibráció olyan szép, hogy legalább jámborrá válsz. Puṇya śravana-kīrtana. Aki hallja, megtisztul. Puṇya śravana-kīrtana.

Hṛdy antaḥ sthaḥ: és a Legfelsőbb Úr, a Paramātmā, a Felsőlélek benned lakozik. Amint elkezdesz énekelni, hṛdy antaḥ stho hy abhadrāṇi. Az abhadrāṇi jelentése minden olyan piszkos dolog, amit születésről születésre felhalmoztál ezen anyagi szennyeződés következtében... hṛdy antaḥ stho hy abhadrāṇi vidhunoti. Vidhunoti. Vidhunoti. A vi jelentése „különösen”, a dhunoti pedig „megmos”. Suhṛt satām. Mert Ő mindig a barátunk. Isten mindig a barátunk.

Erről nincs tudomásunk. Ebben van a nehézség. Elvesztettük a baráti kapcsolatunkat Istennel, és megpróbálunk barátságot kötni ezzel és azzal, ezzel és azzal. Ez a világban meglevő zavargás oka. Megpróbálnak békét teremteni a világban, de nem tudják, mi a béke megteremtésének módja. A béke megteremtésének módszerét a Bhagavad-gītā írja le: suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ jṣātvā māṁ śāntim ṛcchati.

bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ

sarva-loka-maheśvaram

suhṛdaṁ sarva-bhūtānāṁ

jñātvā māṁ śāntim ṛcchati

(BG 5.29)

Ha śāntit akarsz – a śānti békét jelent –, akkor mindössze azt kell megértened, hogy minden Istené. Ez minden. Valójában így van. Semmi sem a tiéd. Ha intelligens vagy, ha alaposan tanulmányozod, minden Istené. Semmi sem az enyém. Még ez a test sem az enyém. Ebben a testben jöttem, amit Isten adott, üres kézzel, minden vagyon nélkül. És üres kézzel fogok eltávozni ebből a világból.

Valójában tehát semmi sem az enyém. Ez pusztán māyā, illúzió, hogy azt hisszük: "Ez az enyém. Ez az enyém. Ez az enyém." Ez az oka. Akárcsak az oroszok, ők is elfoglalták Csehszlovákiát. Azt gondolják: "Ez az enyém." Vagy valaki azt gondolja: "Ez az enyém." Ez az oka. Mert ez tudatlanság. Valójában minden Istené.

Ha ez az érzés az egész világon elterjedt – "Semmi sem tartozik senki máshoz, csakis Istenhez, és mindannyian Isten fiai vagyunk" –, az a legjobb kommunizmus. Mindenkinek – állatnak, embernek, mindennek – mindenkinek joga van az élethez. Mindenki Isten fia. És minden tulajdon Istené. Ha ezt a filozófiát tanítják, akkor béke lesz. Különben szó sem lehet békéről.

Bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29). És suhṛdaṁ sarva-bhūtānām. És Ő mindenki barátja, a legőszintébb barátja. Miért ne? Ha Isten fiai vagyunk, ki szerethetne jobban, mint az apa? Az apa szeretete a gyermekek iránt természetes. Nem látod, hogyan gondoskodik Ő? Még ha nem is vagyunk olyanok... még ha engedetlenek is vagyunk, Ő mégis ellát minket mindennel, amire életünk folyamán szükségünk van.

Ő fénnyel lát el, Ő vízzel lát el, Ő levegővel lát el – az életed alapvető szükségletei. Napfény nélkül nem élhetsz. Víz nélkül nem élhetsz. Isten kegyelméből tehát megkapod; mégis annyira hálátlanok vagytok, hogy nem emlékeztek Istenre, és nem fejezitek ki hálátokat. Ez az oka. Ez az istentelen civilizáció a béke megzavarásának oka. Bhoktāraṁ sarva... yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaraṁ suhṛdaṁ sarva-bhūtānām. Ez a bhakti folyamat tehát Isten felsőbbrendűségének elismerése. Ő mindenki fenntartója, ahogy a védikus irodalom állítja.

nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām

eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān

(Kaṭha Upaniṣad 2.2.13)

Eko. Eko. Az az egy, Ő is élőlény, akárcsak te és én. Az ember Isten képére teremtetett. Mivel Istennek két keze, két lába van, ezért neked is két kezed, két lábad van. Utánzás. Szóval, az az eko, az az egy a fenntartója ennek a sok úgymond istennek.

Ebben az értelemben mi is istenek vagyunk, mivel Isten parányi szerves részei vagyunk. Ahogyan egy aranyrészecske is arany, ám ez nem azt jelenti, hogy az aranyrészecske az aranybányával egyenlő. Ez a filozófia igazi megértése. Kétségtelenül istenek vagyunk. Milyen értelemben? Minőségileg. Isten arany. Mivel Isten parányi szerves részei vagyunk, ezért mi is arany vagyunk. De Ő nagy arany. Ő a legnagyobb arany. Isten hatalmas.

Mi a legkisebb arany vagyunk. És ha megértjük ezt a filozófiát, akkor természetes módon alárendeltté válunk, és eredeti helyzetünk alapján... és akkor az imánk, mint alárendeltek, engedelmesek, nagyon szép lesz, és Isten elfogadja, és akkor elveszett barátságunk helyreáll.

Ez az élet legmagasabb tökéletessége. Caitanya Mahāprabhu ezt a filozófiát hirdette, a prema pumārtho mahān-t (Caitanya-manjusa), miszerint, ha sikeressé akarod tenni az életedet, akkor próbáld meg elérni elveszett szerető kapcsolatodat Istennel. Akkor az életed sikeres lesz. Ha másképp akarsz sikert elérni, az a vereséged lesz.

A Bhāgavatam azt mondja: parābhavas tāvad abodha-jāto (SB 5.5.5). Mindannyian tudatlannak születünk. Ha nem lenne tudatlanság, senki sem születne meg ebben az anyagi világban. Mindenkinek – legyen az Brahmā, vagy a legkisebb jelentéktelen teremtmény, mint egy baktérium vagy egy hangya – mindenkinek teste van, egy bizonyos típusú teste. Bárki, akinek ilyen anyagi teste van, többé-kevésbé bűnös. Így szól az ítélet. Anélkül, hogy bűnösök lennének, nem kapjuk meg ezt az anyagi testet. És amint kikerülünk ennek az anyagi energiának a befolyása alól, sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate (BG 14.26).

Hogyan? Māṁ ca vyabhicāriṇi-bhakti-yogena. Pusztán a bhakti-yoga (gyakorlása*) által. Azzal, hogy teljes mértékben, mindenféle eltérés nélkül az Úr odaadó szolgálatába merülsz, azonnal felszabadulsz, vagyis megszabadulsz ettől az anyagi köteléktől. És ha ebben a helyzetben maradsz, akkor már ebben az életben felszabadult vagy, és miután elhagyod ezt a testet, elnyered a felszabadult testedet. Ez a mukti. A mukti jelentése: hitvā anyathā rūpam (SB 2.10.6). A mukti jelentése: amikor feladod az anyagilag szennyezett életedet. Hitvā anyathā rūpaṁ sa guṇena avasthiti. Az eredeti helyzetbe kerülni, azt hívják muktinak.

Eredeti helyzetünk szerint Isten hatalmas, mi pedig kicsik vagyunk. És a helyzetünk az, hogy Isten a Legfelsőbb, mi pedig alárendeltek vagyunk, és a mi dolgunk az, hogy szolgáljuk Istent. Ez a mi helyzetünk. Szolgálunk, ám Isten szolgálata helyett a kutyát szolgáljuk. Ez a helyzet. De a szolgálat jelen van. Tehát amikor... valójában, amikor Istent szolgáljuk, akkor mindenkit szolgálhatunk. Mivel ez a valódi helyzetünk. Ahogyan az apádat szereted, úgy szeretheted a testvéreidet is, mert tudod, „Ha nem szeretem a testvéreimet, akkor apám sem lesz elégedett.” A középpontnak az apának kell lennie.

Az apa szeretete nélkül nem szeretheted a családtagjaidat. Hasonlóképpen, Isten szeretete nélkül semmilyen módon nem tudsz szeretni, szeretetet kimutatni. Hirdetheted önmagadnak az egyetemes testvériséget és így tovább, és így tovább. Ez mind kudarcba fullad, mert hiányzik a középpont. A jelenlegi hiba az, hogy a középpont hiányzik, ezért nincs béke a világban.

Tehát, meg kell keresnünk a középpontot. Mi az a középpont?

ahaṁ sarvasya prabhavo

mattaḥ sarvaṁ pravartate

iti matvā bhajante māṁ

budhā bhāva-samanvitāḥ

(BG 10.8)

Aki megtalálta a középpontot, Kṛṣṇát, azt, hogy „Itt van mindennek a forrása”, iti matvā bhajante mām, az intelligens ember a Legfelsőbb Úr szolgálatába áll, és így békét és jólétet ér el az életben.

Nagyon szépen köszönöm. Kérdés van?

Bhakta: A gopīk hogyan hódoltak meg Kṛṣṇának? Azt mondtad, mindennel meghódoltak. Hogyan tették ezt?

Prabhupāda: a gopik meghódolása az élet tökéletessége. Ez a meghódolás legmagasabb tökéletességi foka. Ez az állapot tehát nagyon messze, nagyon távol van. Először is, tanulj meg meghódolni; aztán... akárcsak az, hogy először íratkozz be az iskolába; aztán beszéljünk a mestervizsgáról. A gopīk szeretete pont olyan, mint a mestervizsga.

Az emberek még csak nem is iskoláztatják magukat. Először a szabályozó elvek szerint, a lelki tanítómester utasítása szerint kell meghódolnunk: "Ezt csináld, azt csináld, ezt csináld, azt csináld." Aztán fokozatosan, ādau śraddhā, ha van hited, akkor ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅga (CC Madhya 23.14). A sādhu-saṅga azt jelenti, hogy társulni kell egy hiteles lelki tanítómesterrel, és követni kell az utasításait. Ādau śraddhā tataḥ sādhu-sanga 'tha bhajana-kriyā. És amint bensőséges kapcsolatba kerülsz a lelki tanítómesterrel, megtanít arra, hogyan fejlesszd ki az odaadó szolgálatot. Bhajana-kriyā. És ha tökéletesen végzed az odaadó szolgálatot, akkor anartha-nivṛttiḥ syāt, akkor minden kétséged és félreértésed eloszlik. Aztán niṣṭha, akkor szilárd hited lesz.

A kezdet a hit, ám amikor minden kétséged megszűnt, akkor a szilárd... a hited megszilárdul. Tato niṣṭha tataḥ rucis. A szilárd hit után eljutsz az íz szakaszába: „A Kṛṣṇa-tudat nagyon szép.” Tato niṣṭha tataḥ rucis tathāsakti, majd következik a ragaszkodás. Aztán nem tudod otthagyni. Aztán következik az eksztázis. Aztán eljutsz a gopīk szeretetének a szintjére.

Ne próbálj meg azonnal eljutni a gopī szintre. Először is, kövesd a szabályokat és előírásokat. Fokozatosan, amikor minden kétség eltűnik, amikor szilárd hitet, ragaszkodást és eksztázist fejlesztesz ki, akkor jutsz el erre a szintre. De az ideális az, hogy elérd ezt a szintet. Akárcsak egy diák ideális célja a diplomavizsga letétele. De ez időt és erőfeszítést, türelmet igényel. Nem jön azonnal.

Igen?

Rukmiṇī: Amikor megtanuljuk szeretni Kṛṣṇát, túllépünk a jóságon?

Prabhupāda: Túllépünk? Mit értesz ez alatt?

Haṁsadūta: Amikor megtanuljuk szeretni Kṛṣṇát, túllépünk a jóságon?

Prabhupāda: Ó, igen. A jóság nagyon jó ebben az anyagi világban, de ez egyben kötelék is. Ha azt gondolom: „Ó, én nagyon tanult ember vagyok. Nagyon jó ember vagyok”, az is kötelék. Messze a jóság fölé kell emelkednünk, amit śuddha-sattvának hívnak. A śuddha-sattva tiszta jóságot jelent. Itt a jóság érzése, az „én nagyon jó vagyok”, keveredik a szenvedély minőségével. Úgy tartom, büszke vagyok a jóságomra – ezért amint büszkeség jelentkezik, az a szenvedély minőségével keveredik.

Nos, ezért van az, hogy egyetlen vaiṣṇava se gondolja magáról soha, hogy nagyon jó. Higyje azt: „Ó, én vagyok a legalacsonyabb. Én vagyok a legelbukottabb.” A Caitanya-caritāmṛta azt mondja: „Ha valaki kiejti az Én nevemet, minden jámbor cselekedete azonnal megsemmisül.” Látjátok. Ez az a szint. Tṛṇād api sunīcena (CC Adi 17.31): mindig nagyon alázatosan és szelíden kell gondolkodni. Ez a jóság felett áll. Ha úgy gondolom, hogy nagyon jó vagyok, az is anyagi. Sarvopādhi-vinirmuktam (CC Madhya 19.170).

Nagyon szegénynek gondolni magunkat, vagy nagyon gazdagnak gondolni magunkat, vagy nagyon rosszat gondolni, vagy nagyon jót gondolni, ezek mind anyagi tulajdonságok. Egyszerűen gondold azt: „Én a Legfelsőbb Úr alázatos szolgája vagyok.” Ez a tiszta jóság.

Janārdana? Énekelhetsz. És vehetsz kholt. (vége)