View source for HU/SB 7.2: Hiranyakasipu, a démonok fejedelme

[[Category:HU/Srímad-Bhágavatam - 7. ének, 2. fejezet|2]]
<div style="float:left">'''[[Hungarian - Srimad-Bhagavatam|Śrīmad-Bhāgavatam]] - [[HU/SB 7|Hetedik Ének]] - MÁSODIK FEJEZET: Hiraṇyakaśipu, a démonok fejedelme'''</div>
<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 7.1: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló| SB 7.1]] '''[[HU/SB 7.1: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló|SB 7.1]] - [[HU/SB 7.3: Hiranyakasipu halhatatlanná akar válni|SB 7.3]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 7.3: Hiranyakasipu halhatatlanná akar válni| SB 7.3]]</div>
<!-- BEGIN VANISOURCE VERSION PAGE LINK-->
<div style="clear:both;"></div>
<div class="center">
'''<big>[[Vanisource:SB 7.2: Hiranyakasipu, King of the Demons|Click here for English]]</big>'''
</div>
----
<!-- END VANISOURCE VERSION PAGE LINK-->



'''[[HU/SB 7.2.1|7.2.1. vers]]:''' Śrī Nārada Muni így szólt: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! Amikor az Úr Viṣṇu Varāha, a vadkan formájában megölte Hiraṇyākṣát, Hiraṇyakṣa bátyját, Hiraṇyakaśiput elöntötte a düh, és gyászolni kezdett.

'''[[HU/SB 7.2.2|7.2.2. vers]]:''' A dühtől tajtékzó, ajkaiba harapó Hiraṇyakaśipu haragtól lángoló szemével az égre pillantott, melyet ettől nyomban füst borított be. Azután beszélni kezdett.

'''[[HU/SB 7.2.3|7.2.3. vers]]:''' Rettenetes látvány volt, amint szörnyű fogait vicsorgatva, szemöldökeit fenyegetően mozgatva félelmetes pillantásokat vetett mindenfelé. Megragadta fegyverét, a háromágú szigonyt, majd így szólt társaihoz, az összesereglett démonokhoz:

'''[[HU/SB 7.2.4-5|7.2.4-5. vers]]:''' Ó, Dānavák és Daityák! Ó, Dvimūrdha, Tryakṣa, Śambara és Śatabāhu! Ó, Hayagrīva, Namuci, Pāka és Ilvala! Ó, Vipracitti, Puloman, Śakuna és ti többiek, démonok! Hallgassatok mind figyelmesen, s aztán késedelem nélkül cselekedjetek, úgy, ahogy mondom!

'''[[HU/SB 7.2.6|7.2.6. vers]]:''' Jelentéktelen ellenségeim, a félistenek összefogtak, hogy elpusztítsák oly drága és engedelmes jóakarómat, öcsémet, Hiraṇyākṣát. Noha a Legfelsőbb Úr, Viṣṇu mindannyiunkkal egyformán bánik    —    a félistenekkel és a démonokkal egyaránt    —,    ez alkalommal a félistenek oldalára állt, akik nagy odaadással imádták Őt, és segített nekik megölni Hiraṇyākṣát.

'''[[HU/SB 7.2.7-8|7.2.7-8. vers]]:''' Az Istenség Legfelsőbb Személyisége lemondott eredeti természetéről, hogy pártatlan a démonokkal és a félistenekkel szemben. Noha Ő a Legfelsőbb Személy, most māyā hatására egy vadkan formáját öltötte Magára, hogy örömet okozzon bhaktáinak, a félisteneknek, épp úgy, ahogyan egy nyughatatlan gyerek érez vonzódást valakihez. Ezért hát háromágú szigonyommal le fogom vágni az Úr Viṣṇu fejét a törzséről, és a testéből patakzó vérrel elégedetté teszem öcsémet, Hiraṇyākṣát, aki úgy szerette a vért! Így én magam is megbékülök majd.

'''[[HU/SB 7.2.9|7.2.9. vers]]:''' Amikor egy fát a gyökerénél kivágnak, s a fa kidől, ágai és gallyai elszáradnak. Ha megölöm ezt az álnok Viṣṇut, a félistenek, akiknek az Úr Viṣṇu az élete és a lelke, ugyanígy elveszítik majd éltető forrásukat, és mind elhervadnak.

'''[[HU/SB 7.2.10|7.2.10. vers]]:''' Amíg én megölöm az Úr Viṣṇut, menjetek le a Föld bolygóra, ahol most a brahminikus kultúrának és a kṣatriya kormányzásnak köszönhetően jólét uralkodik. Ezek az emberek lemondásokat végeznek, áldozatokat mutatnak be, a Védákat tanulmányozzák, szigorú fogadalmakat tesznek és adományoznak. Végezzetek mindenkivel, aki így él!

'''[[HU/SB 7.2.11|7.2.11. vers]]:''' A brahminikus kultúra alapelve nem más, mint elégedetté tenni az Úr Viṣṇut, az áldozati és rituális szertartások személyiségét. Az Úr Viṣṇu minden vallásos elv megtestesült tárháza, s Ő nyújt menedéket valamennyi félistennek, nagy pitānak és emberi lénynek. Amikor a brāhmaṇákat megölik, nem marad senki, aki a kṣatriyákat arra ösztönözné, hogy yajñákat végezzenek, és így a félistenek, akiknek az éhségét nem csillapítják majd a yajñák, szintén meghalnak.

'''[[HU/SB 7.2.12|7.2.12. vers]]:''' Azonnal menjetek oda, ahol megfelelően védelmezik a teheneket és a brāhmaṇákat, és ahol a varṇāśrama elvek szerint tanulmányozzák a Védákat! Gyújtsátok fel ezeket a helyeket, és gyökerestől vágjátok ki a fákat, az élet forrásait!

'''[[HU/SB 7.2.13|7.2.13. vers]]:''' Így a démonok, akik nagyon kedvelik a szörnyűséges tetteket, nagy tisztelettel meghajtották fejüket Hiraṇyakaśipu parancsai előtt, és hódolatukat ajánlották uruknak. Utasításainak megfelelően irigy tetteikkel az élőlények ellen fordultak.

'''[[HU/SB 7.2.14|7.2.14. vers]]:''' A démonok felgyújtották a városokat, a falvakat, a legelőket, a tehénistállókat, a kerteket, a termőföldeket és az őserdőket. Porig égették a szentek kunyhóit, a fontos bányákat, amelyek értékes fémeket adtak, a földművesek lakhelyeit, a hegyi falvakat és a tehenek védelmezőinek, a tehénpásztoroknak a falvait. Az államok fővárosait is felgyújtották.

'''[[HU/SB 7.2.15|7.2.15. vers]]:''' Néhány démon ásószerszámokat ragadott, és lerombolta a hidakat, a városok védőfalait és kapuit [a gopurákat]. Néhányan baltát fogtak, s hozzáláttak, hogy kivágják a fontos fákat, melyek mangóval, kenyérfagyümölccsel és más élelemmel látták el az embereket. Néhány démon zsarátnokokkal lángra lobbantotta a polgárok lakónegyedeit.

'''[[HU/SB 7.2.16|7.2.16. vers]]:''' Hiraṇyakaśipu csatlósai újra és újra felfordulást okoztak, s háborgatták az embereket, akiknek így abba kellett hagyniuk a védikus kultúra előírta tetteiket. A félisteneket szintén megzavarta, hogy nem kapnak a yajña gyümölcseiből. Elhagyták otthonaikat a mennyei bolygókon, és a démonok számára láthatatlanul a Földet járták, hogy lássák a katasztrófát.

'''[[HU/SB 7.2.17|7.2.17. vers]]:''' Fivére halála után Hiraṇyakaśipu elvégezte a rituális szertartásokat, majd végtelen boldogtalanságában igyekezett megnyugtatni unokaöccseit.

'''[[HU/SB 7.2.18-19|7.2.18-19. vers]]:''' Ó, király! Hiraṇyakaśiput emésztette a düh, de kiváló politikus lévén tudta, hogyan cselekedjen az időpontnak és a helyzetnek megfelelően. Nyájas szavakkal békítette unokaöccseit, Śakunit, Śambarát, Dhṛṣṭit, Bhūtasantāpanát, Vṛkát, Kālanābhát, Mahānābhát, Hariśmaśrut és Utkacát. Anyjukat, sógornőjét, Ruṣābhānut is megvigasztalta, valamint saját anyját, Ditit is. Így szólt hozzájuk:

'''[[HU/SB 7.2.20|7.2.20. vers]]:''' Kedves anyám, sógornőm és unokaöcséim!   —    mondta Hiraṇyakaśipu.    —    Ne bánkódjatok a nagy hős halála felett, mert dicsőséges és kívánatos, hogy a hőst ellenségével szemben érje a halál!

'''[[HU/SB 7.2.21|7.2.21. vers]]:''' Kedves anyám! Egy fogadóban vagy egy olyan helyen, ahol az ember hideg vizet ihat, sok vándor találkozik, s miután szomjukat oltották, ki-ki folytatja útját saját célja felé. Ugyanígy találkoznak az élőlények is egy családban, majd később saját tetteik következményeképpen elválnak, hogy saját végcéljuk felé haladjanak.

'''[[HU/SB 7.2.22|7.2.22. vers]]:''' A szellemi lélek, az élőlény nem ismer halált, mert örökkévaló és kimeríthetetlen. Mentes az anyagi szennyeződéstől, így bárhová mehet, az anyagi és a lelki világban egyaránt. Teljesen tudatos, és teljes mértékben különbözik az anyagi testtől. Mivel azonban visszaél parányi függetlenségével, tévútra lép, s így finom és durva testeket kénytelen elfogadni, melyeket az anyagi energia hoz létre, valamint el kell viselnie az úgynevezett anyagi boldogságot és szenvedést. Senkinek sem szabad tehát bánkódnia, ha egy szellemi lélek elhagyja a testét.

'''[[HU/SB 7.2.23|7.2.23. vers]]:''' A víz mozgása miatt a folyó partján álló fák, amelyek a vízben tükröződnek, mozogni látszanak. Ugyanígy amikor a szem mozog valamilyen elmezavar miatt, úgy tűnik, mintha a föld is mozogna.

'''[[HU/SB 7.2.24|7.2.24. vers]]:''' Ó, kedves anyám! Amikor az elmét az anyagi természet kötőerőinek működése izgalomba hozza, az élőlény, noha nincsenek rá hatással a finom és durva testek különféle állapotai, azt gondolja, hogy egyik állapotból egy másikba került.

'''[[HU/SB 7.2.25-26|7.2.25-26. vers]]:''' Zavarodott állapotában, amikor a testét és az elméjét tekinti az önvalójának, az élőlény bizonyos embereket a rokonainak, másokat pedig idegeneknek vél. E tévfelfogás miatt szenvednie kell. Valójában az anyagi világbeli szenvedést és úgynevezett boldogságot az efféle kitalált anyagi elképzelések felhalmozódása okozza. A feltételekhez kötött léleknek, akire ez a helyzet jellemző, különféle fajokban kell megszületnie, s mindig más és más tudatban kell cselekednie, ezzel újabb testeket létrehozva. Ezt a szüntelen anyagi életet saṁsārának nevezik. A születés, a halál, a bánkódás, az ostobaság és az aggodalom mind az efféle anyagi felfogás következménye. Néha tehát megfelelő megértésre teszünk szert, néha pedig ismét áldozatul esünk egy téves életfelfogásnak.

'''[[HU/SB 7.2.27|7.2.27. vers]]:''' Ezzel kapcsolatban elmesélek egy ősrégi történetet, amely egy párbeszédet ír le Yamarāja és egy halott ember barátai között. Kérlek, hallgassatok figyelemmel!

'''[[HU/SB 7.2.28|7.2.28. vers]]:''' Élt egyszer Uśīnara államban egy Suyajña nevezetű híres király. Amikor ellenségei megölték a csatában, rokonai körülülték a holttestet, és siratni kezdték barátjukat.

'''[[HU/SB 7.2.29-31|7.2.29-31. vers]]:''' A halott király drágakövekkel kirakott, arany pajzsát szétzúzták, ékszerei és füzérei a porba hullottak, haja zilált volt, szemeiből pedig eltűnt a fény. Így feküdt a csatatéren. Egész testét vér borította, szívét pedig az ellenség nyilai lőtték át. Mielőtt meghalt, bizonyítani akarta bátorságát, ezért az ajkaiba harapott, s fogai ebben a helyzetben maradtak. Gyönyörű, lótuszhoz hasonlatos arca most fekete volt, és a csatatér pora fedte. Karját kardjaival és többi fegyverével együtt levágták és eltörték. Amikor Uśīnara királyának feleségei látták férjüket ilyen állapotban a földön heverve, sírva fakadtak: „Ó, urunk, azzal, hogy téged megöltek, minket is elpusztítottak!” Újra és újra e szavakat ismételgették, s a mellüket verve a földre roskadtak a halott király lábainál.

'''[[HU/SB 7.2.32|7.2.32. vers]]:''' Ahogy a királynők hangosan zokogtak, könnyük végiggördült a mellükön, s a kuṇkuma porától pirosra festve férjük lótuszlábára hullott. Hajuk kibomlott, ékszereik a földre estek, és mindenki szívében szánalmat ébresztve siratni kezdték férjüket.

'''[[HU/SB 7.2.33|7.2.33. vers]]:''' Ó, urunk, a kegyetlen gondviselésnek köszönhetően most egy olyan birodalomba költöztél, ahová nem követhetünk a szemünkkel! Mindeddig te gondoskodtál Uśīnara népéről, s az emberek boldogok voltak, ám helyzeted most boldogtalanná teszi őket.

'''[[HU/SB 7.2.34|7.2.34. vers]]:''' Ó, király, ó, hős! Hálás férje és legőszintébb barátja voltál mindannyiunknak. Hogyan létezhetünk nélküled? Ó, hős, bárhová is mész, vezess minket is oda, hogy követhessük nyomdokaidat, és ismét szolgálhassunk! Hadd tartsunk veled!

'''[[HU/SB 7.2.35|7.2.35. vers]]:''' Elérkezett az alkalmas időpont a test elhamvasztásához, de a királynők nem engedték elvinni a halottat, hanem tovább siratták az ölükben tartva. Időközben a nap befejezte útját az égen, s nyugaton lemenni készülődött.

'''[[HU/SB 7.2.36|7.2.36. vers]]:''' Amikor a királynők a király halott teste fölött sírtak, hangos zokogásukat még Yamarāja birodalmában is hallani lehetett. Egy kisfiú alakját felöltve Yamarāja maga jött el a halott rokonaihoz, s a következő tanácsokat adta nekik:

'''[[HU/SB 7.2.37|7.2.37. vers]]:''' Śrī Yamarāja így szólt: Ó, milyen meglepő! Ezek az emberek, akik idősebbek nálam, maguk is tapasztalták, ahogy élőlények százai és ezrei születtek és haltak meg. Meg kellene érteniük, hogy ők is halandók, ennek ellenére illúzióban vannak. A feltételekhez kötött lélek ismeretlen helyről érkezik, s halála után erre az ismeretlen helyre tér vissza. Nincs kivétel e törvény alól, melyet az anyagi természet hozott. Jól tudják mindezt; miért bánkódnak hát hiábavalóan?

'''[[HU/SB 7.2.38|7.2.38. vers]]:''' Megdöbbentő, hogy ezek az éltes asszonyok nem rendelkeznek fejlettebb megértéssel az életről, mint én! Valójában nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert annak ellenére, hogy egy gyönge gyerek vagyok, aki magára maradt, hogy egyedül küzdjön az anyagi létben, s akit nem oltalmaz sem anya, sem apa, nem pusztítottak el vagy faltak fel a vadállatok. Szilárdan hiszem, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki már anyám méhében is védelmet nyújtott, mindenhol oltalmazni fog.

'''[[HU/SB 7.2.39|7.2.39. vers]]:''' A fiú így szólt az asszonyokhoz: Ó, gyenge nők! Csakis az elpusztíthatatlan Istenség Legfelsőbb Személyiségének az akarata teremti, tartja fenn és semmisíti meg újra az egész világot. Ez a védikus tudomány álláspontja. Ez az anyagi teremtés, amely mozgó és mozdulatlan dolgokból áll, pontosan olyan, mint az Úr játékszere. Mivel Ő a Legfelsőbb Úr, tökéletesen alkalmas arra is, hogy pusztítson, és arra is, hogy védelmezzen.

'''[[HU/SB 7.2.40|7.2.40. vers]]:''' Néha az ember elveszti pénzét az utcán, ahol mindenki láthatja, ám a sors mégis megvédi pénzét, és senki sem veszi észre. Aki tehát elvesztette, vissza is kapja. Másrészt azonban ha az Úr nem nyújt védelmet, még az otthon, nagy biztonságban tartott pénz is elvész. Akinek a Legfelsőbb Úr védelmet nyújt, az akkor is életben marad, ha nincs, aki oltalmazza, s az őserdőben él, míg akit rokonai és mások védelmeznek otthon, meghalhat, mert senki sem képes megvédeni őt.

'''[[HU/SB 7.2.41|7.2.41. vers]]:''' A feltételekhez kötött lelkek tetteiknek megfelelően mind másféle testet kapnak, s amikor elfoglaltságuk véget ér, a testnek is vége. Noha a lélek a különböző életformákban finom és durva anyagi testekben él, azok nem kötik meg őt, mert mindig különáll a megnyilvánult testtől.

'''[[HU/SB 7.2.42|7.2.42. vers]]:''' Ahogyan a családos ember sem azonos a házával, mégis egynek gondolja magát vele, úgy a feltételekhez kötött lélek tudatlanságában szintén a testét tekinti az önvalójának, noha a valóságban a test különbözik a lélektől. Ez a test föld, víz és tűz alkotórészek kombinációja, s amikor a föld, a víz és a tűz idővel átalakul, a test elpusztul. A léleknek nincs köze a test létrejöttéhez és megsemmisüléséhez.

'''[[HU/SB 7.2.43|7.2.43. vers]]:''' Ahogyan a tüzet a fától különbözőnek tapasztaljuk, annak ellenére, hogy a fában van, ahogyan a levegőt különállónak érzékeljük, noha a szájban és az orrlyukakban található, és ahogyan az éter sem keveredik semmivel, noha mindent átható, úgy az élőlény is független az anyagi testtől, melynek ő a forrása, annak ellenére, hogy jelenleg e test börtönében él.

'''[[HU/SB 7.2.44|7.2.44. vers]]:''' Yamarāja folytatta: Ó, kesergők, mind ostobák vagytok! Az a Suyajña nevezetű ember, akit sirattok, még mindig előttetek fekszik, nem ment el sehová. Miért búsultok hát? Eddig hallotta szavatokat, és válaszolt nektek, de most, hogy nem találjátok őt, siránkoztok. Viselkedésetek ellentmondásos, mert valójában sohasem láttátok a testben azt a személyt, aki hallott titeket és válaszolt nektek. Semmi szükség rá, hogy keseregjetek, hiszen a test, amit mindig is láttatok, itt fekszik előttetek.

'''[[HU/SB 7.2.45|7.2.45. vers]]:''' A testben a legfontosabb szubsztancia az életlevegő, de az, aki hall és az, aki beszél, nem ez az életlevegő. De még a lélek, aki túl van ezen az életlevegőn, sem képes cselekedni, mert a valódi irányító a Felsőlélek, együttműködésben az egyéni lélekkel. A test működését irányító Felsőlélek különbözik a testtől és az életerőtől.

'''[[HU/SB 7.2.46|7.2.46. vers]]:''' Az öt anyagi elem, a tíz érzék és az elme együttesen alkotják a durva és a finom test különböző részeit. Az élőlény kapcsolatba kerül felsőbbrendű vagy alsóbbrendű anyagi testeivel, s később saját erejéből elhagyja őket. Ezt az erőt az élőlény személyes hatalmának a részeként érzékelhetjük, amelynek segítségével képes arra, hogy különféle testekre tegyen szert.

'''[[HU/SB 7.2.47|7.2.47. vers]]:''' Amíg a szellemi lelket a finom test fedi, amely az elméből, az értelemből és a hamis egóból áll, addig gyümölcsöző cselekedeteinek eredményei magukhoz kötözik. E fedőréteg miatt a szellemi lélek kapcsolatban áll az anyagi energiával, ezért örökké, életről életre az anyagi körülményektől és gyötrelmektől kell szenvednie.

'''[[HU/SB 7.2.48|7.2.48. vers]]:''' Hiábavaló a természet anyagi kötőerőiről és az azokból származó úgynevezett boldogságról és szenvedésről úgy beszélni, valamint úgy látni azokat, mintha valóságosak lennének. Amikor az elme napközben ábrándozni kezd, s az ember rendkívül fontosnak kezdi érezni magát, vagy amikor éjszaka álmodik, s egy gyönyörű nőt lát, aki élvezetet okoz neki, ezek csupán valótlan álmok. Éppen így azt is tudnunk kell, hogy az anyagi érzékek okozta boldogságnak és szenvedésnek sincs semmi értelme.

'''[[HU/SB 7.2.49|7.2.49. vers]]:''' Akik teljes tudással rendelkeznek az önmegvalósításról, és tisztában vannak azzal, hogy a szellemi lélek örökkévaló, míg a test mulandó, azokat nem keríti hatalmába a bánat. Azonban akik nem ismerik az önmegvalósítás tudományát, minden bizonnyal keseregnek. Éppen ezért azt az embert, aki illúzióban van, nehéz tanítani.

'''[[HU/SB 7.2.50|7.2.50. vers]]:''' Élt egyszer egy vadász, aki étellel csalogatta magához a madarakat, majd kivetette rájuk hálóját. Úgy élt, mintha maga a halál személyisége jelölte volna ki őt, hogy legyen a madarak gyilkosa.

'''[[HU/SB 7.2.51|7.2.51. vers]]:''' Amint egyszer az erdőt járta, meglátott egy madárpárt, két kuliṅga madarat, s a tojót csalétkével csapdába ejtette.

'''[[HU/SB 7.2.52|7.2.52. vers]]:''' Ó, Suyajña király hitvesei! Amikor a hím kuliṅga madár látta, hogy párját a Gondviselés karmai között nagy veszély fenyegeti, nagyon elkeseredett. A szerencsétlen madár szeretetében, s mert képtelen volt feleségét megmenteni, siratni kezdte őt.

'''[[HU/SB 7.2.53|7.2.53. vers]]:''' Ó, jaj, mily kegyetlen is a Gondviselés! Párom, akin senki sem segíthet, veszélyben van, s utánam sír. Mit nyer a Gondviselés azzal, hogy elveszi ezt a szegény madarat? Mi haszna belőle?

'''[[HU/SB 7.2.54|7.2.54. vers]]:''' Ha a kegyetlen Gondviselés elveszi tőlem a feleségemet, aki a testem fele, mért nem visz el engem is? Mi haszna az életemnek fél testtel, párom halálát gyászolva? Mi jó várhat rám így?

'''[[HU/SB 7.2.55|7.2.55. vers]]:''' A szerencsétlen, anya nélkül maradt madárfiókák a fészekben várják, hogy anyjuk megetesse őket. Nagyon kicsik, és még a szárnyuk sem nőtt ki. Hogyan fogok gondoskodni róluk?

'''[[HU/SB 7.2.56|7.2.56. vers]]:''' Miközben a kuliṅga madár könnyekkel a szemében siratta elvesztett feleségét, az érett idő késztetésére a vadász, aki vigyázva a közelben rejtőzködött, kilőtte nyilát. A nyíl átszúrta a kuliṅga madár testét, és megölte őt.

'''[[HU/SB 7.2.57|7.2.57. vers]]:''' A kisfiúként megjelent Yamarāja így szólt a királynőkhöz: Milyen ostobák vagytok! Bánkódtok, de nem látjátok saját halálotokat! Csekélyke tudásotok okoz gyötrelmet nektek, s nem tudjátok, hogy még ha sok száz évig siratjátok halott férjeteket, akkor sem kaphatjátok őt vissza sohasem élve, s közben a ti életetek is véget ér majd.

'''[[HU/SB 7.2.58|7.2.58. vers]]:''' Hiraṇyakaśipu így szólt: Amikor Yamarāja egy kisfiú képében a Suyajña halott testét körülvevő rokonokat tanította, filozofikus szavai mindenkit megdöbbentettek. Megértették, hogy minden, ami anyagi, ideiglenes, és nem létezik örökké.

'''[[HU/SB 7.2.59|7.2.59. vers]]:''' Miután egy kisfiú képében így tanította őket, Yamarāja eltűnt Suyajña ostoba rokonainak szeme elől. A rokonok ezután elvégezték a rituális temetési szertartásokat.

'''[[HU/SB 7.2.60|7.2.60. vers]]:''' Ezért egyikőtök se keseregjen a test elvesztése miatt, legyen az akár a sajátotok, akár másoké. Csakis a tudatlanság következtében tesz az ember a test alapján megkülönböztetéseket, így gondolkozván: „Ki vagyok én? Kik a többiek? Mi az enyém? Mi a másoké?”

'''[[HU/SB 7.2.61|7.2.61. vers]]:''' Śrī Nārada Muni folytatta: Diti, Hiraṇyakaśipu és Hiraṇyākṣa anyja menyével, Ruṣābhānuval, Hiraṇyākṣa feleségével együtt végighallgatta Hiraṇyakaśipu tanításait. Ezek után megfeledkezett a fia halála miatti bánatáról, s így elméjét és figyelmét a valódi életfilozófia megértésére irányíthatta.




<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 7.1: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló| SB 7.1]] '''[[HU/SB 7.1: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló|SB 7.1]] - [[HU/SB 7.3: Hiranyakasipu halhatatlanná akar válni|SB 7.3]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 7.3: Hiranyakasipu halhatatlanná akar válni| SB 7.3]]</div>